Ott voltunk a X. Megyenapon

Publikálva: 2016. szeptember 20.

A „balassagyarmati börtön és kápolna”, mint nógrádikum érték kapott meghívást a Balassagyarmaton megrendezett X. Megyenapra, melyen a fogvatartottak előadását is megnézhette a nagyközönség, valamint a nógrádikum megtekintésére is lehetőség volt.

A „balassagyarmati börtön és kápolna” a 2015. évben kapta meg a kitüntető Nógrádikum címet. Előző évben bemutatkozó kiállítóként vettünk részt a rendezvényen, idén azonban ezen felül intenzívebb részvételre is lehetőségünk volt.

Fotó: Lelovics Zoltán

A szervezők kérésének megfelelően fellépett az intézet Fórumszínháza hat fogvatartott részvételével, akik a „Csodaszarvas” című darabot mutatták be, mely már korábban is nagy közönségsikert aratott.

Fotó: Lelovics Zoltán

 A kiállító helyünkön balassagyarmati fogvatartottak által készített alkotásokat mutattunk be, így a közönség láthatott művészi értéket képviselő festményeket, szintén nógrádikum díjat nyert, palóc áttört technikával készült fafaragásokat és egyéb fából készült alkotásokat, valamint kerámia készleteket.

Fotó: Lelovics Zoltán

Az érdeklődők megismerkedhettek az intézet történetével és reintegrációs törekvéseivel is.

Fotó: Lelovics Zoltán

A Megyenap alkalmából lehetőséget biztosítottunk a műemlék börtönépület és a börtönkápolna megtekintésére is, melyre közel 240 látogató volt kíváncsi. Azoknak sem kell elkeseredni, akik most nem jutottak be az intézetbe, mert a tervek szerint jövőre, a múzeumok éjszakája alkalmával ismét lehetőség nyílik majd látogatásra.


Köszönjük a szervezők által biztosított lehetőséget, a látogatók érdeklődését, valamint a kollégák aktivitását!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció