Pályaválasztás előtt álló diákokat fogadtunk

Publikálva: 2017. július 10.

Az érettségire készülő fiatalok nyári szakmai gyakorlatuk keretében egy egész napos bemutatón át pillanthattak be intézetünk tevékenységébe.

A Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma rendészeti szakon tanuló diákjait több, mint egy éve fogadtuk intézetlátogatáson. Már akkor felmerült annak a gondolata, hogy a többi rendvédelmi szervhez hasonlóan a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet is lehetőséget biztosít arra, hogy a tanulók részletesebb képet kapjanak a bv. intézet és szervezet működéséről.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

A huszonhat fő diák és kísérőjük  gyakorlati bemutatót láthatott a biztonsági osztály műveleti csoportjától a kényszerítő eszközök alkalmazásáról és a szakterület egyéb tevékenységéről.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

A program során Berecz Hilda bv. őrnagy, reintegrációs tiszt többéves szakmai tapasztalatát osztotta meg a jelenlévőkkel és kérdésekre válaszolt. A diákok nagy meglepetésére egy jogerős elítélt vállalta, hogy a bv intézet működésének egy másik aspektusát személyes történetén keresztül mutassa be. Hiteles előadása bűnmegelőzési elemként színesítette a rendezvényt. Az elítélt őszintén beszélt az évek során felhalmozódott keserű tapasztalatairól, veszteségeiről, családi és egyéb kapcsolatai alakulásáról, kiemelve, hogy mindez rossz döntéseinek következménye volt.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet


A közös ebéd előtt a bv. szervezet felépítéséről, működéséről szóló bemutatót tekintették meg a vendégek, illetve aktualitásként toborzási céllal ismertettük a büntetés-végrehajtás életpályamodelljét, ami alapján reméljük, többen kedvet kaptak ehhez a hivatáshoz. A diákok számára talán a legérdekesebb programelem, a kutyás bemutató kora délután nagy sikerrel zárta a szakmai napot.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció