Pódiumbeszélgetés Várkonyi Attilával

Publikálva: 2016. március 17.

Példaértékű életutak, színes egyéniségek, tartalmas beszélgetések - röviden így jellemezhető az „Életút, pódiumbeszélgetés a börtönben” elnevezésű, a reintegrációt elősegítő programsorozatunk, melynek vendége március közepén Várkonyi Attila volt. A DJ Dominique néven ismert médiaszemélyiség közel százfős fogvatartotti közönségnek mesélt életéről, eredményeiről, szakmai sikereiről, jótékonysági tevékenységéről és jövőbeni terveiről.

A tartalmas életút és pályafutás bemutatása során sok érdekességet megtudhattunk a lemezlovasról, akinek az a legnagyobb öröme, ha a közönség jól érzi magát. Várkonyi Attila a zene mellett rádiós és televíziós műsorvezetőként, szakkommentátorként és szerkesztőként tevékenykedik, valamint közismert jótékonysági szerepvállalása is. 

Forrás: BFB

A „Dj Dominique és Barátai Jótékonysági Koncertsorozat” a kilencvenes évek elejétől az integráció és az elfogadás jegyében szerveződik. Várkonyi Attila személyes jelmondatát választotta az elsősorban hátrányos helyzetű és beteg embereket támogató kezdeményezés mottójául: „Minden jóra fordul, csak egészség legyen!”

Forrás: BFB

A pódiumbeszélgetés minden egyes percét átjáró pozitív életszemlélet és példaértékű gondolatok a fogvatartottak körében is kedvező fogadtatásra találtak. Az egyik résztvevő bízik abban, hogy a jó példa a hallgatóságot is az embertársainkra való odafigyelés értékének előtérbe helyezésére sarkallja.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció