Prevenciós program a Gyűjtőben - börtönlátogatás iskolásoknak

Publikálva: 2016. június 22.

A Budapesti Fegyház és Börtön évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a büntetés-végehajtási tevékenység széles körben megismerhetővé váljon. Az intézet vezetése elkötelezett amellett is, hogy a fiatalok megértsék, miért fontos a bűnmegelőzés. A prevenciós célok megvalósítása érdekében kialakított együttműködések és szakmai programok eredményeit elemezve megállapítható, hogy az évi kb. 100 intézetlátogatásnak közel háromnegyedét a középiskolás korosztály számára szervezzük. Idén már közel 70 látogatáson vagyunk túl, és továbbra is várjuk az érdeklődőket.

Az intézetlátogatásokat előzetes egyeztetést követően, az oktatási intézmények útján érkező megkeresések alapján bonyolítjuk. A 14. életévüket betöltött diákokból álló csoportokat tanári kíséret mellett, a fogvatartási körletek napirendjéhez igazítva fogadjuk. A tanulók az intézet területére biztonsági ellenőrzést követően lépnek be,  itt tartózkodásuk során reintegrációs tiszt kollégáink biztosítják a kíséretet és a széleskörű szakmai tájékoztatást.

Forrás: BFB

A csoportok a büntetés-végrehajtás rendszeréről, alapvető feladatairól szóló bevezető gondolatokat és a Gyűjtő történetének rövid bemutatását követően jutnak el a fogvatartási körletre, ahol közvetlenül is megtapasztalhatják a börtön miliőjét. A körletfolyosók és egyes közösségi helyiségek megtekintése mellett zárkát is mutatunk, melybe be is léphetnek a diákok. 

Forrás: BFB

Annak érzékeltetésére, hogy milyen az élet a börtönben, a fogvatartottak egy napját mutatjuk meg, kiemelve a jogokés kötelezettségek rendszerét, a kapcsolattartási formákat, az oktatási és munkáltatási lehetőségeket, a főbb napirendi pontokat, valamint a személyzet ehhez kapcsolódó feladatait. Az elhangzott tájékoztatást és az elsődleges benyomásokat megerősíti az a körülmény, hogy a látogatás során a körleten folyamatosan zajlik az élet, így a diákok a tényleges napi működésbe is betekintést nyerhetnek.

Forrás: BFB

A látogatás tapasztalatait még életszerűbbé teszi az a fogvatartotti előadás, melynek során az elítéltek a bűnnel, a büntetéssel, illetve a szabadságvesztéssel kapcsolatos gondolataikat és élményeiket dolgozzák fel és mutatják be a tanulóknak. Ennek során szerephez jut a bűncselekmény elkövetését megelőző élet, az ahhoz vezető út, a mindennapos börtönvalóság és a szabadulást követő tervek. Az előadás után a diákok feltehetik kérdéseiket akár a fogvatartottak, akár a moderátorként is jelen levő reintegrációs tisztek, pszichológusok részére.
A fogvatartottakhoz intézett leggyakoribb kérdés az, hogy mit csinálnának másképpen, ha vissza lehetne tekerni az időt. A börtönlátogatás során a fiatalok testközelből érezhetik, milyen, amikor valaki a rossz utat választja. Tapasztalataink szerint a látogatásnak ennél a pontjánál fogalmazódik meg bennük az a gondolat, hogy soha többet nem szeretnének börtönben járni, főként nem elítéltként.

Forrás: BFB

A visszajelzések alapján a preventív célú intézetlátogatási program mind a diákok, mind a tanárok körében sikeres. A KREA TV idén májusban Börtönséták címmel filmet készített a bűnmegelőzésről, mely a Budapesti Fegyház és Börtönben tett intézetlátogatást is feldolgozza. A videóanyag ITT elérhető.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció