Pünkösd ünnepe

Publikálva: 2016. május 18.

Kecskeméten ökumenikus szertartás keretében a fogvatartottak is megemlékeztek pünkösdről.

A szertartást Ritter Nándor református börtönlelkész tartotta, amely során kitért az ünnep fontosságára, eredetére is. 

Foto: BKKM Bv. Intézet

Húsvét után pünkösd a legrégibb ünnepünk.Története visszanyúlik az Ószövetség világába. Mózes korától kezdve tartották a "hetek ünnepét", amelyet hellenista hatásra pentékoszténak neveztek. Ez a nap eredetileg aratási, hálaadási nap volt. A magyar nyelv ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét. A keresztények kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten tartották meg az ötvenedik napot.

Foto: BKKM Bv. Intézet

Ezen a napon három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője; az Egyház alapítása; és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete. Ezek az események Jézus Krisztus ígérete alapján történtek, ezt tükrözi az egyház e napra szóló esti dicsérete is:

„Ma teljessé lett a Pünkösd ünnepe, alleluja;
ma megjelent a Szentlélek az apostoloknak a tűzben,
és karizmatikus ajándékokat osztott nekik;
elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az igét, és tanítsák:
Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, alleluja”.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció