Rácsok mögött is ünnep a húsvét

Publikálva: 2015. április 4.

A Krisztus feltámadásáról és a halál legyőzéséről szóló isteni örömhír nemcsak a börtönfalakon kívül élőkhöz jutott el, hanem az intézet falai mögött is elhangozhatott 2015 húsvétján.

Az ünnepi igehirdetés a Máté írása szerinti evangélium 27. fejezetének néhány versét (51-53) vette alapul: „És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.” A Szentírásból vett rész nyomán az a vigasztaló üzenet bontakozott ki, hogy Jézus reménységet vitt a reménytelenségbe, lehetőséget a lehetetlenségbe, nyitást az elzártságba, szentséget a tisztátalanságba. Az Úr feltámadása nyomán nincs már olyan eltakart, olyan kemény, olyan mély, olyan reménytelen terület, amit ne járt és hatott volna át az Isten kegyelme. Ez örömhír a bezártságban is.
Az igehirdetést egy ünnepi műsor keretezte, amelynek megvalósításában 12 fogvatartott, közöttük 2 nő működött közre aktívan versmondással, felolvasással, énekléssel. Ők segítettek megjeleníteni a nagyhét eseményeit, és elérni a feltámadás csodájáig.  Az ünnepségen a 30 fős fogvatartotti nézősereg mellett részt vett – a szereplőket csomaggal is jutalmazó – Szent Erzsébet Caritas Alapítvány képviselője is, aki személyesen adta át a húsvéti köszöntést.
Bízunk abban, hogy Isten igéjének tanulmányozása és az Úr tetteire való figyelés nemcsak a szabadságvesztés-büntetésben töltött időt teszi tartalmassá, hanem a lelki megerősödést és az üdvös irányba történő elmozdulást is elősegíti.

Dr. Kaszó Gyula, lelkész

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

 Nyitókép forrása: Tolna Megyei Bv. Intézet

 

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció