Rajzos szemléletfejlesztés fogvatartottaknak

Publikálva: 2016. szeptember 8.

Rendhagyó rajzórán vehettek részt intézetünkben elítéltek és előzetesen letartóztatottak, melynek célja a fogvatartottak szemléletfejlesztése volt.

Vámos Róbert gépészmérnök sokakat tanít rajzolni, vagy inkább "látni". Célja ezzel az önbizalom, az önismeret és az odafigyelés képességének fejlesztése.

Fotó: Lelovics Zoltán

Egyszerű, pár vonalas ábrák, de nagyon messzire vezetnek. Összesen 40 fogvatartott vehetett részt ezen a foglalkozáson, ahol olyan rejtett képességek is előtérbe kerültek, melyek az egyén számára eddig ismeretlenek voltak.

Fotó: Lelovics Zoltán

Felelevenedtek a gyermekkori élmények, és így más vetületet kaphat a jelenlévő apák viszonya gyermekeikkel. Fejlődik a finommotorika, a koncentráló képesség és a kreativitás.

Fotó: Csillag Dorottya

Róbert azt is tanítja, hogy minden lehetséges, még akkor is, ha nem hisszük el. Tanítása önbizalmat és erőt ad. A foglalkozást követően így vélekedtek a fogvatartottak:
"Köszönöm, hogy napocskával kezdte, mert azt alig látjuk."
"A gyermekkoromat hozta vissza."
"Nem kell tudnunk rajzolni, mégis tudunk."

Robi töretlenül vallja, hogy érdemes ilyen foglalkozásokat tartani. Igaza van. Ezt misem bizonyítja jobban, mint egy hozzátartozó köszönő levele, melyet ő maga osztott meg velünk.

 

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció