Raoul Wallenberg-díjjal ismerték el börtönlelkészünket, Szénási Jonathan Sándort

Publikálva: 2015. január 20.

Svédország Magyarországi Nagykövetségének rendezvényén került sor a díj ünnepélyes átadására 2015. január 19-én. A bíráló bizottság „Raoul Wallenberg-díj” elismerésben részesíti azokat a személyeket, szervezeteket, akik tevékenységükkel, életútjukkal példát mutatnak embertársaiknak a Magyarországon hátrányos helyzetben élők, diszkriminációt elszenvedők érdekében.

Raoul Wallenberg díjban részesülhetnek polgárjogi aktivisták, települési önkormányzatok, intézmények, írók, újságírók, szerkesztőségek, szellemi műhelyek közösségei, továbbá egyházi vezetők, egyházi közösségek is.

Szénási Jonathan Sándor, a Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet lelkipásztora hitéleti tevékenysége során, a hit erejét felhasználva, aktívan közreműködik a különböző népcsoportok, különböző felekezetek, vallási közösségek együttélésében, az egymás iránti előítélet leküzdésében.

Forrás: Géczy Lajos

Figyelemmel a Magyar Holokauszt Emlékévre börtönlelkészünk 2014-ben számos programot szervezett a megemlékezéshez kapcsolódóan az intézetben elhelyezett fogvatartottak számára, pld.  Holokauszt emléknap, Jeruzsálem nap, Kárpát-medencei zsidó népzenei koncert, deportálási megemlékezés. Az eseménysorozathoz kapcsolódóan fogvatartottak egy csoportja vett részt kimaradáson, melynek alkalmával a Holokauszt Emlékközpontban tettek látogatást. Az intézeti lelkipásztor szervezésében egy későbbi alkalommal az intézet személyi állományának tagjai is meglátogatták az emlékközpontot.

Forrás: Géczy Lajos

Természetesen a Holokauszt Emlékév rendezvénysorozaton felül is számos program valósult meg lelkipásztorunk tevékenységének köszönhetően. Az intézetben elhelyezett, arra érdemes fogvatartottak több alkalommal, több helyszínen vettek részt csoportos kimaradáson (Kis Fogház Emlékhely, Terror Háza Múzeum, Csatkai búcsú, illetve a fent már említett Holokauszt Emlékközpont). Az év folyamán - immár hagyományosan - önkéntes fogvatartottakkal részt vettünk a „Szeretethíd” eseménysorozat kapcsán a kápolnásnyéki zsidótemető takarításában. A cigány kultúra világnapjához kapcsolódó imanapi eseménysorozat központi, „Egyházi imatalálkozó az európai romákért” elnevezésű ökomenikus rendezvényének intézetünk adott otthont. Fontos szerepet játszik a fogvatartottak családi kapcsolatainak erősítésében is lelkészünk munkája. Nyáron ismét sor került a fogvatartottak családi kapcsolaterősítő táborára Velencén, a Budapesti Fegyház és Börtönnel közös szervezésben. A családi karácsonyra hagyományosan készültek a fogvatartottak, az évben a baracskai és a székesfehérvári objektumban két-két alkalommal került megrendezésére, ahol a fogvatartottak műsorral készültek a hozzátartozóknak.

Felsorolni is nehéz mennyi minden színesíti intézetünk vallási életét a Raoul Wallenberg-díjat méltán kiérdemlő lelkészünknek köszönhetően.
Szénási Jonathan Sándor munkáját köszönjük, az elismeréshez gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció