Jubileumi reformációs konferencia

Publikálva: 2016. október 20.

A Reformáció 500. évfordulója alkalmából a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben rendezte meg a „Reformáció Éve a Kárpát–medencei börtönökben” című programjának nyitóünnepségét a Református Missziói Központ.

A konferencia keretében a Sárospataki Református Teológiai Akadémia oktatói tartottak előadásokat a reformáció hatásairól, valamint Pásztor Dániel püspökhelyettes, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője celebrált istentiszteletet. A program zárásként könyvátadásra, kiállítás megtekintésére, illetve intézetlátogatásra is sor került.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A konferencián részt vettek az észak-kelet magyarországi régió büntetés-végrehajtási intézeteinek parancsnokai, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának résztvevője, tizenkét magyarországi és három külföldi börtönlelkész, továbbá a Református Missziói Központ képviselői, illetve a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanárai.

A reformációra emlékezve, az emlékév megnyitásaként – akárcsak egy nemrég lezárult megemlékezésen – felidézték Gulyás Lajos református lelkész alakját, aki 1956 októberében az életét tette kockára, hogy véget vessen az önbíráskodásnak. Megemlékeztek az előadásokban azokra a lelkészekre is, akiket az egyház megújítása melletti kiállásuk miatt letartóztattak, börtönbe zártak.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és BörtönAz előadásokban kifejtették, hogy tisztelettel adózunk a reformátusok előtt, akik részt vettek az 1956-os harcokban, a sebesültek, üldözöttek mentésében és azok előtt, akik őrizték a forradalom és a forradalmárok emlékét, imáikban hordozták a magyar szabadság ügyét és a gyászolók fájdalmát. Ezért Nagypéntek a jövő évtől munkaszüneti nap lesz, így aznap a fogvatartottak sem fognak dolgozni.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció