Román büntetés-végrehajtási szakemberek tapasztalatcseréje Szegeden

Publikálva: 2016. november 29.

A fogvatartottak munkáltatásáról tájékozódott kétnapos tapasztalatcseréjük második napján, november 29-én, a román büntetés-végrehajtás országos parancsnokhelyettese.

Marian Dobrica és a vele érkező szakmai küldöttség a Szegedi Fegyház és Börtönt, valamint az elítéltek munkáltatását szervező Nagyfa-Alföld Kft. üzemcsarnokait tekintette meg a délelőtt folyamán. A delegáció számára Lajtár József bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági és informatikai helyettese mutatta be az elítéltek budapesti és szegedi foglalkoztatási helyszíneit.

Fotó: Szegedi Fegyház és Börtön

A szakembergárda a Nagyfa-Alföld Kft. nyolc fogvatartotti munkaterületét is szemügyre vette, ahol Borsi János bv. ezredes, a gazdasági társaság igazgatójának előadásával kezdődött programjuk.

Fotó: Szegedi Fegyház és BörtönMint mondta, szegedi munkaterületükön főleg hosszúítéletű elítéltek dolgoznak, nagyfai mezőgazdasági telepükön pedig kisebb ítélettel rendelkező, alacsony biztonsági kockázatú börtönlakókat foglalkoztatnak. A látogatáskor egyébként 208 fogvatartott végezte munkáját a kft. üzemeiben.

Fotó: Szegedi Fegyház és Börtön

A vendégek – egyebek mellett – ellátogattak a varrodába, a hegesztő üzembe és a pékségbe is. Katona Tibor bv. ezredes, a gazdasági társaság igazgató-helyettese a gyárlátogatáson érdekességként említette meg, hogy tizenkét tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt elítélt is dolgozik a gyárban. Ezután a börtön és a kft. közötti alagúton útjuk a Csillagbörtönbe vezetett, ahol Tikász Sándor bv. dandártábornok, intézetparancsnok beszélt a fegyház történelméről és mindennapjairól.

Fotó: Szegedi Fegyház és Börtön

A vendégek megtekintettek egy felújított zárkát és a Hosszúidős Speciális Részleget, vagyis a HSR-körletet. Elmondta, hogy elítélteket nemcsak a Nagyfa-Alföld Kft.-ben, hanem a börtönben is foglalkoztatnak az úgynevezett költségvetési munkáltatás keretében. A börtönlátogatás végén a román büntetés-végrehajtási szakemberek megköszönték a vendéglátást, Marian Dobrica a román büntetés-végrehajtás országos parancsnokának helyettese elmondta, hogy Romániában is hasonló cégeket hoznának létre az elítéltek foglalkoztatására. Az új gazdasági társaságok kialakításában alapul veszik a Magyarországon szerzett tapasztalataikat.

Fotó: Szegedi Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció