Semmelweis-nap a győri börtönben

Publikálva: 2016. július 22.

Július 1-je 1992 óta a magyar egészségügy napja, vagyis Semmelweis-nap. E jeles napot az 1818. július 1-jén született Semmelweis Ignác emlékére rendezik meg, akit az "anyák megmentőjének" is hívnak, ugyanis a gyermekágyi láz okát megállapítva tette jobbá az egészségügyi ellátást és ezzel drasztikusan csökkentette a csecsemőkori halálozást.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben már hagyománynak számít, hogy a különböző szakterületeknek saját ünnepnapjaik vannak. Míg a reintegrációs tisztekről pedagógusnapon, a biztonsági szakterület dolgozóiról Szent László ünnepén, addig az egészségügyi osztályon szolgálatot teljesítők munkájáról a Semmelweis-napon emlékezünk meg.

Idén Greszler László bv. zászlós, intézetünk szakápolója kapott ebből az alkalomból elismerést.

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet

Külön emlékezetes volt azonban az idei ünnep intézetünkben, hiszen börtönünk szakorvosa, Dr. Lajtay György Imre nyá. rendőrorvos ezredes idén töltötte be 80. életévét. Hosszú évtizedek óta tartó áldozatos munkáját a büntetés-végrehajtási szervezetben az országos parancsnok is elismerte; festmény emléktárgyat adott át neki e jeles alkalomból.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció