Sikeres együttműködő a legjobbak között

Publikálva: 2015. november 9.

Kedden, a nemzetközi projektmenedzsment-napon adták át Budapesten az „Év projektmenedzsere díjat”, ahol Szlovenszki Lászlóné, a Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület projektmenedzsere is elismerésben részesült.

A projektmenedzsment mára önálló tudománnyá fejlődött és Magyarországon is egyre több szakember rendelkezik a nemzetközi projektmenedzser minősítés különböző fokozatával. A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla az idén áprilisban hirdette meg a díj elnyerésére szóló pályázatot, amelynek köszönhetően nyolc jelölt jutott a döntőbe.
A pályázat fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt, aki a díjazottak számára átadta az elismeréseket.

Szlovenszki Lászlóné az induló férfiak között üde színfoltként jelent meg. A versenyszférában tevékenykedő versenytársai között nem könnyű sikeresnek lenni. Az „Év projetmenedzsere díjat” első ízben 2001-ben adták át a szakma kiemelkedő szakembere számára. A díjazás során a projektmenedzser eredményeit, tapasztalatait, képességeit veszik figyelembe. Emese tehetségesnek és kiválónak bizonyult. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület és az intézet között 2008 óta szoros együttműködés áll fenn.

 

 

Az egyesület projektmenedzsereként kapcsolatot alakított ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, a Hajdú-Bihar megyei intézetekkel és a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönnel is. Munkássága során arra törekszik, hogy minél nagyobb jártassággal, szakmaisággal és odaadással segítse pályázati tevékenység vagy együttműködés alapján a bv. intézetek munkáját.

Gratulálunk az elismeréshez, további szakmai sikereket kívánunk!

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció