Szabad az út Isten felé

Publikálva: 2015. július 20.

Immár második alkalommal végzett önkéntes társadalmi munkát 6 nagykorú fogvatartott a tököli Plébániakertben. Papp László lelkész kérésére az elítéltek nekiláttak és kitisztították a régóta elhanyagolt területet és kétkezi munkájukkal szebbé varázsolták azt.

Mind júniusban, mind július közepén reggeli kánikulára ébredtek a tököli börtön fogvatartottjai. Ennek ellenére hatan önként vállalták, hogy kemény fizikai munkára indulnak. Egyik, arra kiképzett - intézeti karbantartói munkakört betöltő - nagykorú fogvatartott fűkaszával igyekezett szabaddá tenni az utat a plébániakerten át a római katolikus templom felé. A többi önkéntes társadalmi munkára jelentkező fogvatartott pedig sövényvágóval, lapáttal, gereblyével segítette a tevékenységét. A tereprendezést követően a füves terület letisztult, áttekinthetővé vált. A tisztelendő megelégedéssel szemlélte az elvégzett munkát és megköszönte, hogy a fogvatartottak a nehéz időjárási viszonyok között is példásan helytálltak a munkában. Természetesen van még mit tenni a Plébániakert rendbetételéért, a munkát tehát még folytatjuk.

Forrás: Fk. Bv. Int. Tököl

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció