Szabadidős smasszerek

Publikálva: 2016. november 8.

2016. október 29-én kiengedhették a fáradt gőzt a Nyíregyházi börtön dolgozói.

A nyíregyházi Tirpák Csárda adott otthont a táncolni vágyó smasszerek és barátaik idei batyus báljának. Az ilyen alkalmak teszik lehetővé a dolgozóknak, hogy a sok szabály közé beszorított dolgos munkanapokat egy kicsit elfeledjék, a kollégákat kicsit másképp lássák, épüljön a csapatszellem.
 A gyülekező már 18.00 órától megkezdődött, és közel száz emberig meg sem állt az érkező vendégsereg.
A fergeteges hangulathoz a talpalávaló zenét két kolléga szolgáltatta, egyiküket két fia is kísérte a muzsikálásban, így családi körben szólhattak a dallamok.
A menüsort az étterem biztosította, a vacsora utáni zenés-táncos mulatságot a tombolasorsolás szakította meg egy kis időre. A tombola felajánlások részben az eladott tombolák árából, részben pedig saját adományokból tevődtek össze.
A fődíj egy nagy értékű vásárlási utalvány volt, amit egy igencsak szerencsés kolléga vihetett el, ugyanis a tavalyi bál tombola főnyereményét is ő kapta. A hajnalig tartó dínomdánomnak még az óra átállítás is kedvezett, ugyanis a bálozók egy egész órát nyertek vele.

Forrás: Sz.-Sz.-B. Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció