Szakmai konferencia a bv. pártfogás jegyében

Publikálva: 2016. március 1.

"A pártfogó felügyelet szerepe a reintegrációban" címmel 2016. február 25-én szakmai munkaértekezletet tartottunk a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, melyen meghívott vendégként és előadóként részt vettek a megye rendőrkapitányságainak, igazságügyi szerveinek, járási hivatalainak, valamint egyéb civil szervezeteinek pártfogásban érintett képviselői.

A rendezvény célja volt, hogy bemutassuk a büntetés-végrehajtási intézetekben működő pártfogó felügyelők munkáját, eddigi eredményeit, annak érdekében, hogy a feladatban érintett társszervekkel az együttműködés még gördülékenyebbé és hatékonyabbá váljon.

A szakmai konferencia résztvevőit Németh Éva bv. ezredes, bv. főtanácsos intézetparancsnok köszöntötte, majd az intézetünk két pártfogó felügyelője, Horváth Gizella és Baán-Muzsik Márta tájékoztatta a megjelenteket a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelet jogszabályban megfogalmazott és gyakorlatban is működő tapasztalatairól.

 Fotó: Veszprém Megyei Bv. IntézetA meghívott vendégek közül először Dr. Szalay Levente büntetés-végrehajtás törvényességi felügyeleti és jogvédelmi ügyész szólalt fel, aki a feltételes szabadságra bocsátás feltételeiről, annak jogszabályi hátteréről, illetve a bv. pártfogás alatt állókkal szembeni szabadulást követő elvárásokról beszélt.

A Tapolcai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője, Horváth József r. őrnagy a rendőrség szemszögéből a pártfogoltakkal kapcsolatos ellenőrzések gyakorlati megvalósításról beszélt.

A Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály Közfoglalkoztatási Osztálya képviseletében Hanich Izabella a célcsoportra vonatkozó GINOP projekteket ismertette, beszélt a közfoglalkoztatásba való bekerülés feltételeiről, az álláskeresők regisztrációjáról, illetve a társadalombiztosítási hozzájárulás fizetése alóli mentességről és egyéb járadékokhoz, jövedelempótláshoz jutás lehetőségéről.

A Máltai Szeretetszolgálattól Szaller Péter a hajléktalan ellátásba kerülés feltételeiről, az elhelyezés és a támogatás lehetőségéről beszélt.

Kiss Teodóra a Veszprémi Alkohol-Drogsegély Ambulancia intézményvezetője és Horváthné Kecskés Diána a Családsegítő Szolgálat, Gyermekjóléti Központ és Családok Átmeneti otthona intézményvezetője bemutatta az intézményi szolgáltatásokat kiemelve a kapcsolódási lehetőségeket a szabadult pártfogoltak és utógondozottak eredményesebb reintegrációja érdekében.

Az előadások után a munkaértekezlet résztvevői kerekasztal-beszélgetés keretében vitatták meg az elhangzottakat, majd a konferencia zárásaként intézetlátogatáson vettek részt.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció