Szakmaképzésen vesznek részt a debreceni fogvatartottak

Publikálva: 2017. február 27.

A Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben a 2016/2017-es tanévet iskolarendszerű festő, mázoló, tapétázó szakon 12 fő előzetes fogvatartott kezdhette meg. Két év tananyagát egy tanítási év alatt kell megtanulniuk a fogvatartottaknak, azonban megfelelő szorgalommal és kitartással, 2017. júniusára egy minden tekintetben hasznos és keresett szakmának és tudásnak lesznek birtokosai.

Az oktatás az intézetben az első hetekben elméleti szinten valósult meg, majd ezt követően hamarosan gyakorlatban is folytatódott a képzés, melynek igen látványos eredménye volt. Az oktatásra használt tanteremben színek kavalkádja volt fellelhető, melynek során a mázolás technikáját sajátíthatták el a tanulók, majd a különböző felületi dekorációkkal gazdagították a tanterem falát. A szakmaképzésen részt vevő fogvatartottak mind elméleti és mind gyakorlati szakmai tudása napról napra gyarapszik, mely tudással hozzájárulnak a börtön falainak szebbé tételéhez. A gyakorlati oktatás során az intézet látogatóhelyiségét festették ki, üres zárkák falát javították, glettelték, csiszolták, majd festették, ezzel is közösségi munkát vállaltak és  hozzájárultak az intézeti körülmények javításához.

forrás:HBMBVI

forrás: HBMBVI

forrás: HBMBVI

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció