Szent Istvánra és az új kenyér ünnepére emlékeztek Szegeden

Publikálva: 2017. augusztus 21.

A Szegedi Fegyház és Börtön Szent Jobb lator Kápolnájában augusztus 20-án az új kenyér áldásával kezdődött az ünnepi szentmise, majd a fogvatartottak versekkel, Szent Istvánról szóló történetekkel emlékeztek a jeles évfordulóra.

Juhász Tibor börtönlelkész beszélt Szent István egyház- és államszervező tevékenységéről, a család és az apa szerepéről a felnövekvő generációk életében. A rendezvény Szent István Király imájával fejeződött be, amely a szeretetről, az alázatról és az akaratról szól.

Fotó: Szegedi Fegyház és Börtön
Nagyfán, a Kálvin Kápolnában a református hitű fogvatartottak is megemlékeztek a piros betűs ünnepről. Szűcs M. Klára börtönlelkész elmondta, hogy istentiszteletükön megemlékeztek a nagy reformátusköltő, Arany János születésének 200. évfordulójáról. Ebből az alkalomból emlékversenyt is rendeztek, amelyen huszonöt fogvatartott szerepelt.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció