Szent Karácsony a börtönkápolnában

Publikálva: 2015. december 28.

Karácsony szent estéjén a fogvatartottak irodalmi csoportja elevenítette fel Jézus születésének történetét, majd Dr. Cserháti Ferenc püspök atya mutatta be az ünnepi éjféli szentmisét.

A fogvatartottak egy csoportja már az adventi időben rendszerint készül az éjféli szentmisét megelőző előadásra, melyben bemutatják társaiknak Jézus születését. A rövid misztériumjáték során felelevenítették a születés történetét és körülményeit, melyet ruházatukon, verseiken és mozdulataikon kívül egy társuk által készített, a Szent Családot ábrázoló festmény is hűen tükrözött.

Fotó: Lelovics Zoltán


A szentmise kezdetén Varga László börtönlelkész köszöntötte Dr. Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspököt, aki a külföldi magyar lelkipásztori szolgálat megbízottja, és válaszában hangsúlyozta, hogy külön öröm számára az, hogy e csodálatos kápolnában e közösségben ünnepelhet amellett, hogy lényegében Európa legtöbb nagyvárosában már mutatott be szentmisét magyar hívek számára.

Fotó: Lelovics Zoltán

Prédikációjában kiemelte, hogy e környezetben a legfontosabb dolognak azt tartja, hogy a szabadulás előtt álló fogvatartottak az emberi méltóság megtartása mellett tudjanak készülni a szabadulásukra, újult erővel hasznos tagjai legyenek a társadalomnak, és ismét a családjuk példaképeivé válhassanak.

Fotó: Lelovics Zoltán


A szentmise végeztével fogvatartottak köszönték meg társaik nevében azt, hogy a püspök atya vállalta az örömhír elhozatalát, majd egy társuk által faragott ajándékot adtak át. A püspök atya sem érkezett üres kézzel, a szentmise végén személyesen köszöntötte a jelenlévőket, majd egy-egy szentképet és szaloncukrot adott a kápolnából kilépőknek.

Fotó: Lelovics Zoltán

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció