Színházcsinálók a börtönben

Publikálva: 2016. június 28.

A börtönszínház, azaz a fogvatartottak szereplésével létrehozott színpadi tevékenység mára elterjedt és elismert gyakorlattá vált a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben. Az idén második alkalommal megrendezett országos fogvatartotti színházi találkozón egyaránt bemutatkozhatnak az intézetekben működő állandó társulatok és az alkalmi formációk is.

A börtönszínházi előadásokat háromtagú zsűri értékeli, melynek munkájában a BVOP kommunikációs és fogvatartási szakterületeinek képviselői mellett Frenkó Zsolt író-rendező, a Pince Színház kulturális menedzsere is részt vesz. A legjobbnak ítélt csapatok lehetőséget kapnak arra, hogy a József Attila Színházban mutassák be darabjaikat az augusztus 12-i országos döntőn. A hat regionális selejtező egyikének a Budapesti Fegyház és Börtön biztosított helyszínt június 24-én. 
A selejtezőn négy bv. szerv fogvatartotti színjátszóinak előadását láthattuk. A Váci Fegyház és Börtön Vaskakas Társulata Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című művét, a Fővárosi Bv. Intézet a Venyigei kalmár című Shakespeare-átiratot, az IMEI Kéri Ferenc: A beteg disznó című komédiáját, a Budapesti Fegyház és Börtön pedig a Vass Péter című saját színdarabot mutatta be.
A teljes mértékben autentikus előadások amellett, hogy sugározták a befektetett energiát és a csapatmunka erejét, mind a közönség, mind a szakmai zsűri tetszését is elnyerték. Az ítészeknek valóban komoly fejtörést okozott egyetlen nyertes kiválasztása.
A színház szerepe, hogy meglepjen és hasson – emelte ki értékelése során Frenkó Zsolt, aki köszönetét fejezte ki a résztvevőknek. Kiemelte, hogy a nem mindennapi próbakörülmények ellenére lenyűgöző, remek előadásokat láthatott és sikerült igazi színházi élményekkel gazdagodnia. 

Forrás: BFB

A Fővárosi Bv. Intézet Venyigei kalmár című előadásának értékelése során az átiratban szereplő bv-s utalások helyénvalóságát, a minőségi szöveget, valamint a női és férfi szereplők együttes jelenlétét emelte ki a zsűri. Ugyancsak elismerést kapott a szövegtanulásba fektetett energia.

Forrás: BFB

A zsűri úgy látta, hogy az IMEI mindössze 9 perces előadásával komoly művészi teljesítményt nyújtott, mely elsősorban a karakterek kiválóságában és a színpadi gegek helyénvalóságában nyilvánult meg. Frenkó Zsolt a szögedi ténsasszonyt megformáló szereplőt képzeletbeli bv-s Oscar-díjjal is jutalmazta volna.

Forrás: BFB

A Gyűjtő színtársulatának Vass Péter című előadása – mint mesébe oltott valóság, illetve valóságba oltott mese - nagy hatást gyakorolt a zsűri tagjaira. A darab Frenkó Zsoltban a Móricz-művekéhez hasonlítható, klasszikus irodalmi szövegekhez mérhető hatásokat és érzéseket keltett. Az egyszerűségében nagyszerű előadás kapcsán a kiváló artikulációt külön kiemelték.

Forrás: BFB

A váci Vaskakas Társulat A helység kalapácsa című előadása a jól megválasztott színpadi koncepció és a remekül megformált karakterek mellett a saját készítésű, mindenre kiterjedő részletességgel kidolgozott díszletek, kellékek és jelmezek miatt is lenyűgözte a zsűrit. Frenkó Zsolt értékelése alapján az egyik férfi szereplőnek a képzeletbeli bv-s Oscar-díj mellé egy színházi szerződés is kijárna. 

Forrás: BFB

A zsűri döntése alapján a Váci Fegyház és Börtön fogvatartotti társulata vehet részt az országos döntőn. A nyertes csapat vezetője a József Attila Színházban való fellépési lehetőséget biztosító oklevél mellé egy 60000 Ft értékű vásárlásra jogosító díjat is átvehetett, melyet a BVOP képviseletében Barbalics Nikoletta bv. őrnagy adott át.

A Váci Fegyház és Börtönben hosszú ideje működő Vaskakas Társulat kiemelt színésze Tibor, aki évek óta foglalkozik színművészettel. Természetesen ő is nagyon örül a sikeres szereplésnek és izgatottan várja a József Attila Színházban való fellépést. Úgy érzi, a színházzal adni tud az embereknek, s egyben önmagának is segíthet a hétköznapokban. Közelgő szabadulását e nagyszerű gondolat jegyében várja: "senki nem tud megtenni mindent, de mindenki meg tud tenni valamit".

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció