Lezárult a fogvatartottak szakmaképzése

Publikálva: 2015. február 5.

TÁMOP-5.6.3-12/1-2012-0001 projekt zárása Az Európai Uniós kiemelt pályázat 2012. december 1-jén indult el a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belül kiírt pályázaton, mely országos szintű megvalósításra terjedt ki az összes bv. intézet bevonásával.

A projektgazda a Belügyminisztérium, a konzorciumi partnerek közötti együttműködés a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkatársain keresztül jött létre. A program során három fős szakmai stáb képviselte intézetünket: Jakab Anriett Judit (reintegrációs tanácsadó, NMH) Borbély Zoltán (utógondozó koordinátor, KIH), és Kollár Zsuzsa (büntetés-végrehajtás intézeti projektfelelős, BvOP). A program célja a fogvatartottak társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációja volt. A négy szakaszból álló program elősegítette a fogvatartottak részére az egyéni, személyre szabott szolgáltatások nyújtását. A program során iratpótlást, szociális ügyintézést is biztosítottak a résztvevőknek. A programba 115 főt sikerült bevonni, de nagy számmal érkeztek hozzánk más intézetből is ügyfelek, akik álláskeresési tanácsadáson, csoportos motivációs foglalkozásokon, személyiség- és készségfejlesztő tréningeken vehettek részt. Intézetünkben a Tranzit F&S Kft trénereinek közreműködésével két tréningcsoport indult, 40 fő vett részt 60 órás önismereti és kommunikációs képességet fejlesztő tréningben. A tréningek elvégzéséről 36 fő szerzett Tanúsítványt. A programban a legnagyobb érdeklődést a szakmaképzésben történő részvétel iránt mutatták a jelentkezők. A program ideje alatt számos fejlesztés megvalósult helyi szinten, kialakításra került a Támop iroda és a csoportos foglalkozásoknak helyt adó Támop Tanterem is. Az asztalosipari tanműhelyünkben 2014. október 27. és december 19.-e között egy 240 órás Asztalosipari szerelő OKJ-s részszakképzést sikerült eredményesen lebonyolítanunk. A szakmaképzést a SZTÁV Felnőttképző zRt oktatói tartották, 16 fő tett sikeres modulzáró vizsgát, 15 fő szerzett bizonyítványt. A tanfolyam résztvevői 2015. január 6-án vizsgáztak elméletből és gyakorlatból egyaránt. A vizsgafeladat egy szekrény elkészítése volt. A gyakorlati oktatás során tankeretet, négylábú kisszéket, hokedlit és szekrényt is megtanultak összeállítani. A fogvatartottak motivációja tovább erősödött, közülük többen is szeretnének munkáltatásban elhelyezkedni, szabadulást követően dolgozni. A képzésben résztvevő fogvatartottak vállalták, hogy fél éven keresztül együttműködnek az utógondozó koordinátorral. A projekt zárásához és értékeléséhez kapcsolódóan közvéleménykutatást is végeztek, mind a fogvatartottak, és mind a személyi állomány körében, hogy teljes képet kaphassunk a program által nyújtott szolgáltatásokról és a helyi megvalósításról.
A program egyik lényeges pontja, hogy az utógondozó koordinátorok munkája nyomán a szabadulásra való felkészülés már a bv. intézet falain belül megkezdődik, és azt követőn folytatódik a civil életben. A fogvatartottak érdeklődéssel várják a program folytatását, igénylik a személyes találkozásokon alapuló ügyféltanácsadást. 

Kollár Zsuzsa bv. intézeti projektfelelős

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció