Tapasztalatcserén jártunk Bajorországban

Publikálva: 2016. október 11.

A Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a bajor Bernau városában található büntetés-végrehajtási intézet között éppen tíz évvel ezelőtt kezdődött az a szakmai együttműködés, melynek keretében évente egy alkalommal Veszprémben vagy Bernauban tapasztalatcserékre kerül sor.

A rendszeres találkozók célja a szakmai ismeretek gyarapítása, a jó, és helyi jogszabályi környezetben is helytálló, hasznosítható gyakorlatok átültetése. Idén október 4-e és 7-e között a veszprémi börtön 6 fős delegációja látogatott Bajorországba. A nyolcszáz kilométeres utazást követő nap teljes egészében szakmai programokkal telt. A házigazda parancsnok köszöntőjét és prezentációját követően a magyar szakemberek megtekintették a bajor intézet Bernau-i, Traunstein-i, és a Bad Reichenhall-i objektumait. A három helyszínen csaknem 1400 fogvatartott elhelyezése biztosított, akikről négyszáz fős személyi állomány gondoskodik.

Fotó:Veszprém Megyei Bv. Intézet

A hazai elvárásokhoz hasonlóan Németországban is a teljes önellátást célozzák meg a börtönökben. A bajor intézet ennek megfelelően saját állattelepekkel rendelkezik, ahol a szarvasmarha- és sertéstenyésztés mellett vadgazdálkodással is foglalkoznak. A keletkezett szerves trágyát saját biogáz üzemben dolgozzák fel, az itt termelt energia teljes mértékben fedezi az egyik objektum energiaszükségletét. A legmodernebb technikával és szerszámokkal felszerelt műhelyekben készítik el a bv. intézet karbantartásához, bővítéséhez szükséges nyílászárókat, kerítéselemeket, rácsokat, de találunk autószerelő-, festő-, és lakatosműhelyt is. A fogvatartottak munkáltatása a bajor körülmények között is kiemelt cél, a Bernau-i bv. intézet elítéltjeit többek között egy játékgyártással foglalkozó vállalkozás alkalmazza saját telephelyén, de intézeten belül kupákat is gyártanak. 
A sok hasonlóság mellett számos különbségre is fény derült. A körleten dolgozó bajor felügyelők munkájuk során egyáltalán nem alkalmaznak kényszerítő eszközöket, a személyi riasztón kívül nem is tartanak maguknál ilyen eszközöket. Nagyon ritkán fordul elő a börtönben rendbontás, rendkívüli esemény, ha mégis, a felszámolás a professzionálisan képzett műveleti csoport feladata. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy itt olyan elítéltek vannak elhelyezve, akik viszonylag enyhe, maximum három év szabadságvesztés büntetést töltenek.
A veszprémi küldöttség számára újszerű volt az a gyakorlat is, mely szerint a fogvatartási költségekhez csak azoknak a fogvatartottaknak kell hozzájárulniuk, akik nem vesznek részt a munkáltatásban: éppen fordítva, mint idehaza. A fejlett reintegrációs szemlélet ellenére furcsa volt az is, hogy sem telefonálási, sem csomagküldési lehetőséggel nem élhetnek a hozzátartozók, viszont családtagjaikat havonta két alkalommal látogathatják.
Tiltott tárgyak tekintetében már nem érzékelték a veszprémi kollégák a különbséget, mert a magyar viszonyokhoz hasonlóan a bajor intézetben is a mobiltelefon és a kábítószer a legjellemzőbb.
A szakmai program mellett a bajor házigazdák tartalmas szabadidős elfoglaltsággal is kedveskedtek a veszprémi kollégáknak. 
Ez a néhány nap tovább erősítette a két intézet együttműködését, jövőre szeretettel látjuk vendégül bajor kollégáinkat.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció