Targoncavezetői bizonyítvánnyal a kezükben készülhetnek a szabadulásra

Publikálva: 2015. augusztus 6.

Targoncavezető szakirányon szereztek „Építő- és anyagmozgató gép kezelője” bizonyítványt az elítéltek a tiszalöki börtönben. A tanfolyam záróvizsgájára 2015. augusztus 3-án került sor, amelyen tizenkilencen tettek sikeres vizsgát.

Az OKJ szakképesítés megszerzésére irányuló oktatást a TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt keretében szervezte meg az intézet. A képzés időtartama 90 óra volt, amely során munka- és balesetvédelmi, elméleti és gyakorlati oktatásban is részt vettek. A képzést a Sztáv Felnőttképzési Zrt. hajtotta végre. A vizsgát 3 fős vizsgabizottság felügyelte az oktatási intézmény képviselőinek részvétele mellett.

Fotó: TOBVI

„Hiszek benne, hogy a tanulás abszolút hasznos.”– osztotta meg velünk tapasztalatait Szalai István gépészmérnök, oktató. Hozzátette, hogy egy nagyon jól együttműködő, tanulni akaró, szorgalmas csoporttal ismerkedett meg. Nem egyforma képességekkel és ismeretekkel kezdte meg mindenki a tanfolyamot, és voltak, akik nagyon szép eredménnyel vizsgáztak, de azok érdemlik a legnagyobb figyelmet, akiken a fejlődés a leginkább láthatóvá vált. A tanulás és a tudás minden élethelyzetben segít.

Fotó: TOBVI

 

A végzettek bizonyítványukkal kezükben köszönték meg a projekt nyújtotta lehetőséget, amelynek birtokában nemcsak a hazai, de a külföldi munkaerő-piaci versenyben is lehet esélyük az újrakezdéshez.

Fotó: TOBVI

Fotó: TOBVI

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció