Targoncavezetőként szabadulnak

Publikálva: 2014. november 25.

Sikeres targoncavezető OKJ-s vizsgát tett 19 elítélt november 4-én, a Szegedi Fegyház és Börtön III. Objektumában.

A targoncavezető OKJ-s képzésre, amely október elején kezdődött, a TÁMOP 5.6.3. programban résztvevő egészségügyileg alkalmas, nyolc általánost végzett elítéltek jelentkezhettek, akik a szakma tanulása előtt egy kilencvenórás készség és képességfejlesztő tréningen vettek részt.
A képzés folyamán a tanulók elsajátították elméletben és gyakorlatban az építő és anyagmozgató gép kezelésének módját, egyebek mellett tanultak a különböző targoncák üzembe helyezéséről, karbantartásáról, kezeléséről, a munkavédelmi és különleges munkabiztonsági előírások betartásáról. A gyakorlati oktatás során a nagyfai intézet udvarán egy targoncával különféle rakodási feladatokat gyakoroltak.
November 4-én, a háromhetes tanfolyamot záró elméleti és gyakorlati vizsga napján, Kovács Anett a tanfolyamot szervező SZTÁV Felnőttképző zRT helyi kirendeltségének vezetője elmondta, hogy a vizsgákra egy érdemjegyet kaptak az elítéltek a legrosszabb jegy hármas, zömében négyes ötös eredmények születtek.

Bozó Bea

A TÁMOP 5.6.3 programban, 2013 óta, a Szegedi Fegyház és Börtönben a fogvatartottak 15 százaléka vesz részt önkéntesen. Lényege, hogy már a börtönben személyre szabottan elkezdődik az elítélt visszavezetése a társadalomba úgy, hogy szabadulása után is nyomon követik sorsa alakulását. Az intézetben két éve reintegrációs tanácsadók és utógondozó koordinátorok tájékoztatják a fogvatartottakat a TÁMOP 5.6.3. célkitűzéseiről, készségfejlesztő tréningeket szerveznek, a szakmaképzésről személyre szabott szolgáltatásokról tájékoztatnak, és munkaerő piaci és információs szolgáltatást adnak. Pályaválasztási tanácsokat adnak.
A Szegedi Fegyház és Börtön III. objektumában a TÁMOP november 17-től december 10-ig,  kommunikáció, önismereti és konfliktuskezelő tréningeket szervez elítélteknek, majd azt követően év végén, mezőgazdasági munkás képzés indul. Az I. objektumban november 10-én, húsz fogvatartott részére kezdődik gyorspékségi munkás képzés.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció