Ez idén már a harmadik. Vajon mennyire lesz még alkalom? Hogy élik meg a közösségi jóvátételt a résztvevők és mit jelent nekik pont itt, pont ezt csinálni, pont ezen a napon….
Visszaadtak valamit abból, amit elvettek
Nyár óta ott volt a levegőben. Ők és én is bíztam abban, hogy hamarosan megvalósul a harmadik is.
És eljött a nagy nap, hatan vettek részt az eseményen. Reggel időben érkeztem, előkészítettem mindent a jóvátételi programhoz. Tudtam, hogy most már nincs akadálya, megvalósulhat.
Beszálltam az autóba és elindultunk szépen csendben, talpig alázatban és tiszteletben. Ők másik autóban utaztak, ahogy a biztonsági szabályok előírják. Amikor megérkeztem másodmagammal, már sorakoztak a Vámosi úti temető előtt formaruhában és láthatósági mellényben. A felügyelők kutyát is hoztak magukkal, hogy minden az előírások szerint történjen.
Ez idén már a harmadik. Vajon mennyire lesz még alkalom? Hogy élik meg a közösségi jóvátételt a résztvevők és mit jelent nekik pont itt, pont ezt csinálni, pont ezen a napon….
Akkor kezdjük…- hangzott a parancsnok szava és a VKSZ Zrt. Temetőgondnokságának igazgatójával szólt néhány biztató szót a fogvatartottakhoz.
A talicskák és a kerti szerszámok munkára készen álltak a közelben.
Kattogtak a fényképezőgépek, ők hatan pedig nekiálltak összeszedni a temető fáinak lehullott levelét.
Módszeresen, fokozatosan befele haladva gyűjtötték az avart. Csendben dolgoztak, nem zavartak senkit. Égett a munka a kezük alatt. Söpörtek, gereblyéztek, lapátoltak szó nélkül. Néhány látogató épp akkor érkezett, kíváncsian szemlélték őket.
Vajon mernek valamit szólni? Mit gondolnak mi történik itt? –fordult meg a fejemben miközben figyeltem tekintetüket.
Közben riporterek kérdeztek, én válaszoltam. Jelen volt a helyi média. Sürögtek, érdeklődtek, tapogatóztak a témában. Fogvatartottak temetőben?- meglepő. Mit tesznek jóvá? Miért vannak itt?
Tényleg önként vállalták ezt? Mi ez a program? Mi is az az utógondozás? Valóban felkeresik Önt szabadulás után? Ön szerint vissza tudnak illeszkedni a társadalomba?- Záporoztak a kérdések.
Néztem őket, közben készítettem néhány igazán jó fényképet. Beszélgettem velük és a felügyelőkkel is, kíváncsi voltam a gondolataikra.
Mielőtt elhagytuk a temetőt, meggyújtották a kegyelet gyertyáit és elhunyt hozzátartozóikért, szeretteikért, magukban velem imádkoztak. Nézték a lángokat. Csendben, halkan, egymás előtt zavartan.
Aztán megindult a menet és autóba szálltunk. Ők elől én hátul. Egész délelőtt hideg volt és nyirkos köd szállt. Holnapra talán ugyan ilyen lesz, de ma, ma Ők tisztították meg.
Átfáztak, megéheztek, de mindenki végig csinálta, méltósággal, tisztességgel!
Nagyné Horváth Zsuzsanna utógondozó koordinátor
Veszprém, 2014. november 3.