„Tiszta udvar"

Publikálva: 2015. március 19.

Évek óta tartó együttműködés eredménye a tisztogatás, amit az állampusztai fogvatartottak végeztek az összekötő út mentén.

Több éve, ilyenkor tavasszal a zöld levelek megjelenése előtt az Intézet, a Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft, és a Magyar Közút Kht. Solti Üzemmérnöksége közös összefogásában a fogvatartottak szemetet szednek az 51-es és az 52-es főutakat összekötő út egy szakaszán.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

 A szemeteszsákokat, eszközöket, védőfelszereléseket biztosítva az elítéltek részére, egy kb. 7 km-es szakaszt takarítanak ki minden évben, a Dunatetétlent Állampusztával összekötő út mellett. A fogvatartottak az út szélét, a hozzá tartozó erdősávot tisztítják meg az arra közlekedő hanyag autósok által eldobált szeméttől. Műanyag szatyrok, PET palackok, italos dobozok, üvegek, üres cigis dobozok, de üres kidobott tárcák – akár iratokkal- is kerülnek a gyűjtő zsákokba. A környezetük szebbé tétele a fogvatartottak számára is fontos része a reintegrációnak, hiszen elmondásuk szerint egy kicsit hozzájárulhatnak a környezetvédelemhez, munkájuk nemcsak hasznos, de ezzel a kis lépéssel is talán tehetnek valamit az élővilág védelméért.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció