Toborzás Komádiban, Derecskén, Füzesgyarmaton, Vésztőn és Szeghalmon

Publikálva: 2017. augusztus 7.

A nyári szezonban egymást érik a város- és falunapok, a helyi „fesztiválok”. A Komádiban működő toborzóiroda munkatársai is járják a vidéket, részt vesznek minden környező településen megrendezett nyilvános eseményen.
2017. június 24-én Komádiban a Lovasnapon, illetve Derecskén a Város Napján vettünk részt, a büntetés-végrehajtási szakmát népszerűsítendő és a Komádiban létesülő új bv. intézet személyi állományának toborzása céljából.

Július 1-jén a füzesgyarmati Füzes Fesztiválon, július 8-án a vésztői Városnapon találkozhattak bv-s kollégákkal az eseményre kilátogatók, míg augusztus 5-én Szeghalom Város Önkormányzata a helyi „Boszorkány Fesztiválon”  biztosított lehetőséget a toborzóknak.
A rendezvényeken kollégáink ismertették az életpálya és a bv-s szakma főbb jellemzőit, ezen kívül kényszerítő eszközök „kipróbálására” is lehetőség nyílt. Köszönhetően a szervezői gondosságnak külön felhívták a résztvevők figyelmét az egyébként is látványos standokra, ennek eredményeként szép számú érdeklődő tájékoztatására nyílt lehetőség.
Mindeközben zajlanak a felvételi alkalmassági vizsgálatok is annak érdekében, hogy a következő beiskolázáskor kellő számú kolléga kezdhesse meg tanulmányait a büntetés-végrehajtási felügyelő szakképzésben.
A nyár még tart, a falunapok, városi rendezvények sem értek véget, a toborzás folytatódik.

Forrás:HBMBVIűű

Forrás:HBMBVI

Forrás:HBMBVI

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció