A fogvatartottak foglalkoztatásának új lehetősége

Publikálva: 2015. május 13.

Az Adorján-Tex Kft. sátoraljaújhelyi telephelyén újabb fogvatartottak állhattak munkába, ugyanis hosszú előkészítés után, májustól végleges formájában beindult a termelés a "zsákvarró szalagban".

Az Adorján-Tex Kft. mostmár egy holding tagjaként ugyanazokat a fő célkitűzéseket köteles megvalósítani, mint amit korábban önálló gazdasági társaságként is. Elsősorban a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartásukat töltő elítélteket köteles foglalkoztatni, valamint az állami szektorban felmerülő eszköz és anyagigényeket - megfelelő időben és minőségben - kielégíteni.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A fogvatartottak az Adorján-Tex Kft. sátoraljaújhelyi fióktelepén elsősorban könnyűipari területen végeznek munkát, ezen belül is a textílipari termékek előállítása a feladatuk, azonban a beérkező igények alapján folyamatosan alakítják át, illetve egészítik ki termelési profiljukat. Ennek során - elsősorban a rendvédelem területén - 2013/2014. évben jelentkező nagy mennyiségű homokzsák igényhez alkalmazkodtak oly módon, hogy a katasztrófavédelem által elvégzendő feladathoz a megfelelő mennyiségű és minőségű zsákot elő tudják állítani.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A szalagban a termelést egyelőre egy műszakban végzik, mely során 12.000 darab zsák elkészítésére van lehetősége a fogvatartottaknak. A zsákok ellenőrzését, szállítási előkészítését a fogvatartottakon kívül civil munkavállalók is segítik. A zsákok méretének és formájának kialakítását nagy kapacitású, komplex célú gép látja el, melynek kezelését egyelőre szintén civil szakemberek végzik.

Az újabb fogvatartotti munkahelyek, konzorciumi viszony keretében minimális anyagi ráfordítással jöhettek létre, melyek a termelési környezet és költség tekintetében minden fél számára előnyösek.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció