Újabb együttműködő partner a reintegrációban

Publikálva: 2017. január 17.

A reintegráció jegyében gyarapodott intézetünk kapcsolatrendszere annak az együttműködési megállapodásnak az aláírásával, melyet Blassagyarmaton írtak alá a felek képviselői. A megállapodás számos lehetőséget tartalmaz többek között a fogvatartottak munkaerőpiaci helyzetének javítása, szakmai ismereteik gyarapítása, egyéni fejlesztésük, valamint szabadulásukat követő munkalehetőségek felkutatása terén.

Számos tevékenységben segítheti a Balassagyarmati Fegyház és Börtön reintegrációs törekvéseit az a civil szervezet, mellyel még decemberben történtek egyeztetések a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedését célzó programokban való részvétel kapcsán. A reintegráció mellett fontos cél a bűnismétlési kockázat csökkentése és egyben a közbiztonság javítása is. Ezt közvetve a munkaerőpiaci ismeretek bővítésével, a fogvatartottak esetleges foglalkoztatásával, oktatással, képzéssel, egyéni fejlesztéssel, a szabadulást követő lakhatás és munkahely keresés elősegítésével segítheti partnerünk. A Nógrád Csillaga Szociális Szövetkezet képviseletében Farkas Lóránd hangsúlyozta a speciális helyzetű emberekkel, társadalmi csoportokkal való törődés fontosságát.

Fotó: Balassagyarmati Fegyház és Börtön

A Szövetkezet elkötelezettségét igazolja, hogy a szervezet alelnöke, Szabó Gyula is megtisztelte jelenlétével az aláírás ünnepélyes pillanatát. A napokban mindenki által ratifikált dokumentum újabb példája lehet annak, hogy a civil szegmens egyre inkább fontosnak tartja a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedésének segítését.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció