Újkenyéráldás a Szent Jobb Lator Kápolnában

Publikálva: 2018. augusztus 16.

A Szegedi Fegyház és Börtön Szent Jobb Lator Kápolnájában augusztus 20-án, az új kenyér áldásával kezdődik az ünnepi szentmise.

Fotó: Szegedi Fegyház és Börtön

A fogvatartottak versekkel, történetekkel emlékeznek a jeles évfordulóra. Juhász Tibor börtönlelkész elmondta, hogy arra az útra emlékeznek, amelyen a szent király indította el nemzetünket, és amelyet ma nekünk kell járnunk, megtalálnunk, és másoknak is megmutatnunk.
A rendezvény Szent István király imájával fejeződik be, amely a szeretetről, az alázatról és az akaratról szól.
Szent István király imája
A mélységből kiáltok Hozzád, hallgass meg Uram! Taníts meg, hogy kell könnyezni a meg nem érdemelt örömben, s hogyan kell örülni a megérdemelt könnyben. Adj erőt, hogy kevélységem csillogását elhomályosítsam, s az alázatosság színtelenségét okosan csillogtassam. Taníts meg, hogyan kell a gyengékhez lehajolni, s hogyan kell féktelen erővel egyenesen állni. Adj erőt, hogy fölényesen legyőzzem a testet, s alázatosan megadjam magam a léleknek. Taníts szelíd szóra, ha bántások érnek, s hideg mosolyra, ha jogtalan dicsérnek. Adj erőt napközben, hogy el ne fáradjak, s fáradtságot este, hogy rögtön elaludjak. Taníts meg lendülni, ha Rád találtam, s hirtelen megállni, ha utat hibáztam. Ne add meg mindig, amit nagyon kérek. Taníts bátor lenni, mikor nagyon félek. Engedd a világot megvetve szeretni, csak magadat ne hagyd soha elfeledni. Ez a kívánságom, ez maradjon végleg, de ha másként szólnék, nagyon szépen kérlek, ne neheztelj reám, ne fordítsd el orcád, hiszen a mélységből kiáltok fel Hozzád.

Fotó: Szegedi Fegyház és Börtön
A református hitű fogvatartottak ünnepi istentiszteleten emlékeznek az új kenyér ünnepére. Szűcs M. Klára börtönlelkész elmondta, hogy a fogvatartottak Reményik Sándor Mindennapi kenyér című versét adják elő, ezzel adnak hálát az új kenyérért és termésért.
Reményik Sándor
Mindennapi kenyér
Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.
Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció