Újra a József Attila Színházban

Publikálva: 2016. május 10.

A színház nyitott a kultúra közvetítésére a fogvatartottak felé is, ezért a közelmúltban hat tököli fogvatartott – Nemcsák Károly, színházigazgató meghívásának eleget téve – megtekinthette a „Komámasszony, hol a stukker?” című színdarabot.

 Forrás: www.jegy.huAz elítéltek az elmúlt években több alkalommal vettek részt csoportos kimaradáson jó magaviseletük elismeréseképpen. A tököl börtön szoros kapcsolatot ápol több intézménnyel, többek között a József Attila Színházzal is. Az intézmény igazgatója, Nemcsák Károly színművész – aki az említett darab főszereplője is volt egyben – örömmel fogadta egy kis beszélgetésre a fogvatartottakat és az őket kísérő állománytagokat a színfalak mögötti művészbüfében. A színházi szakmáról szóló kellemes társalgást követően pedig benézhettek a színház öltözőibe is. Az ilyen és ehhez hasonló alkalmak jó példaként kiváló terepet biztosítanak, és nagymértékben hozzájárulnak a fogvatartottak társadalmi beilleszkedéséhez.

Forrás: www.jozsefattilaszinhaz.hu

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció