Ünnepi misével lett meghittebb a fogvatartottak karácsonya

Publikálva: 2017. december 22.

Immár ötödik alkalommal, 2017. december 22-én rendezték meg a Fővárosi Bv. Intézet Színháztermében azt a rendhagyónak mondható szentmisét, amelyet az intézetben dolgozóknak és a fogvatartottnak celebrált Erdő Péter bíboros, prímás.

Fotó: BvOPNagy hagyománya van a börtönökben a fogvatartotti vallásgyakorlásnak, hiszen a rendszerváltás óta rendszeres a lelkészek munkássága a büntetés-végrehajtási intézetekben. Amellett, hogy jogszabály adta lehetőség a szabad vallásgyakorlás, az intézeteknek is fontos, hogy az elítéltek élhessenek is e jogukkal. A karácsonyi ünnepkör különösen kiemelt időszak a fogvatartottak számára, hiszen a falakkal körbezárt világban lelkileg jobban megviseli őket szeretteik, családtagjaik, barátaik hiánya. Ez az időszak a szabad életben is nagy kihívást jelent a magányos embereknek, a börtönben pedig még fokozottabb. Részben emiatt is börtöneinkben évről-évre nagy figyelmet fordítunk az adventi időszakban rendezett programokra, eseményekre úgy, hogy az intézetben dolgozó reintegrációs tisztek, pszichológusok, lelkészek, de adott esetben a felügyelők is igyekeznek színesebbé, meghittebbé tenni a falakon belül töltött ünnepeket. Jellemző programok az ünnepi gyertyagyújtás, az istentiszteletek és egyéb vallási programok, a különböző szellemi vetélkedők, sakkversenyek, asztalitenisz-bajnokságok.

Fotó: BvOPA Venyige utcai objektumban megtartott ünnepi szentmisén a száz megjelent fogvatartott mellett az intézet kollégái is részt vettek. Az intézet börtönlelkészei mindent megtettek azért, hogy a Színházterem méltó lehessen az adventi szertartáshoz – nemcsak a terem díszítésével, hanem a fogvatartottak lelki felkészítésével is hozzájárultak az ünnepi hangulathoz. Idén a misét Sillye Jenő római katolikus zenész ünnepi gitáros énekei is színesítették.

Fotó: BvOPA december 22-ei ünnepi szentmise mindenkinek a lelki megnyugvást, a lelki feltöltődést, az újrakezdés lehetőségét szolgálhatta, legyen az jogerős vagy előzetesen letartóztatott, férfi, nő esetleg fiatalkorú fogvatartott vagy akár büntetés-végrehajtási dolgozó.
"Gyakran szétszórtak vagyunk a telefonok, a reklámok, a változó helyzetek között sodródunk, nehezünkre esik belegondolni, hogy mit is jelent az életünk. Mire való, hová vezet, kik vagyunk mi magunk és kivé válhatunk." – mondta el Erdő Péter bíboros úr a mise során. Utalt ezzel arra is, hogy az adventi ünnepkör jó alkalom arra, hogy megpihenjünk, önvizsgálatot tartsunk és gondoljunk máshogy a jövőnkre, hiszen a változás lehetősége bárki számára elérhető. "Sokkal nagyobb a baj, ha magunkról sem tudjuk, kik vagyunk. Ha megértenénk emberi mivoltunk méltóságát, sokkal többre becsülnénk magunkat." – zárta a gondolatsort.

Az ünnepi mise végén a fogvatartottak saját maguk készítette ajándékkal köszönték meg Erdő Péternek a látogatását, ő pedig – karácsonyi meglepetésként – egy-egy könyvet ajándékozott a száz fogvatartottnak. 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció