V. Tornyos Kupa - BM Országos Fekvenyomó bajnokság

Publikálva: 2017. november 27.

2017. november 24-én az Országgyűlési Őrség szervezésében, a ROKK RSzKK-ban került megrendezésre az V. Tornyos Kupa, azaz a Belügyminisztérium 2017. évi Országos Felnőtt Fekvenyomó egyéni és Csapatbajnoksága, melyen a büntetés-végrehajtás kiemelkedő eredményeket ért el.

A Rendészeti Oktatási és Kiképző Központ, Rendészeti Szervek Kiképző Központjában megrendezett verseny jó hangulatban telt, melyen az idén a Büntetés-végrehajtás is sok versenyzővel képviseltette magát. A rendező fő célkitűzése biztosan sikerült, mivel a százötvenkilenc induló között a Belügyminisztérium mindegyik szerve képviseltette magát, így tűzoltók, rendőrök, büntetés-végrehajtásban dolgozók, országgyűlési őrök és a TEK állományában lévő hivatásos állományú versenyzők mérték össze tudásukat, és a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönből résztvevők is több sportbarátságot kötöttek.

Fotó: Váci Fegyház és Börtön

A megmérettetésen a büntetés-végrehajtás versenyzői az alábbi dobogós helyezéseket érték el:

Női MASTERS II. -63 kg:

1. helyezett – Pusztai Beáta bv. őrgy. (Szegedi Fegyház és Börtön)

Férfi MASTERS I.

-105 kg: 2. helyezett – Kelemen Richárd bv. alez. (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet)

+120 kg: 3. helyezett – Terebesi Lóránt bv. ftőrm. (Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön)

Férfi MASTERS III.

-93 kg: 1. helyezett – Fenyvesi Tibor bv. alez. (Fővárosi Bv. Intézet)

OPEN

-74 kg: 2. helyezett – Zalai Zoltán bv. zls. (Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön)

-83 kg: 1. helyezett – Kígyósi Tamás bv. tzls. (Fővárosi Bv. Intézet) -3. helyezett – Égei Dániel bv. őrm. (Fővárosi Bv. Intézet)

-93 kg: 2. helyezett – Zakor Tibor bv. szds. (Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága)

-120 kg: 1. helyezett – Orosz László bv. tőrm. (Váci Fegyház és Börtön)

Fotó: Országgyűlési Őrség

A díjakat Tóth László ogy. dandártábornok, az országgyűlési őrség parancsnoka adta át. A rendezvény kapcsán beszélgettünk a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön versenyzőjével és feleségével, aki szintén megmérette magát.

Fotó: Országgyűlési Őrség

Terebesi Lóránt 2001 óta dolgozik a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben, jelenleg a gazdasági osztály állományát erősíti.

Mióta van jelen az Ön életében a sport?

Sportolni már a középiskolában elkezdtem, ott kosárlabdáztam. Majd 18 éves koromban kezdtem az edzőterembe lejárni, súlyt emelgetni, ahogy a kollegák mondják "a vasat hajtogatni". Ez a szenvedélyem a mai napig tart, hetente 3-4 alkalommal edzem.

Mért pont fekvenyomás, és ez mióta tart?

Mert szeretem a kihívásokat a megmérettetést. 2017 októberében indultam először a Büntetés-végrehajtási Szervezet Országos Fekvenyomó Bajnokságán +105 kg-os kategóriában ahol a 3. helyett sikerült elhoznom. Itt két kollégám is eredményesen végzett Zalai Zoltán bv. tzls. és Tóth Csaba bv. zls. A verseny végén meghívott minket a BvOP részéről Zakhor Tibor bv. szds. a következő Tornyos Kupára. Ezt köszönettel elfogadtuk csapattársaimmal együtt. Közben csapattag csere történt és kibővültünk egy női versenyzővel. Feke Zsolt és Terebesi Lórántné lettek az új tagok. Nagyon büszke voltam a csapattársaimra és a saját eredményemre is. Remélem még lesz lehetőségem versenyen részt venni, akár ezzel a csapatösszeállítással, illetve egyéniben.

Fotó: Országgyűlési Őrség

Terebesi Lórántné 2004 óta dolgozik a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben. Mindig is örökmozgó ember hírében állt.

Ön mióta sportol?

Mindig is szerettem sportolni. 2013-ban egy rosszullét után kivizsgálások során megállapították, hogy van egy súlyos, csak műtéttel orvosolható betegségem, így tehát kaptam egy nagyon szuperül működő peacemakert. Ami első hallásra rémisztő, hiszen alig múltam 37 éves. A műtétet követően megfogadtam magamnak, hogy nem leszek egy összetört beteg ember, és amit tudok, és lehet, azt megteszem magam és családom érdekében. Azonnal elkezdtem sportolni, így azóta rendszeresen futok, és kerékpározom.

Hogyan került képbe a fekvenyomás?

Amikor a férjem és csapattársai hazajöttek a tavalyi versenyről nagyon büszke voltam az elért sikereikre, akkor határoztam el, hogy én is indulok a következő megmérettetésen, ha lehetőségem lesz. Édesanyám és anyósom nagyon féltettek, mindig azt mondják nem szabad, terhelnem magam, de én folyamatosan bizonyítok nekik és magamnak is.

Mi a célja?

Szeretnék példa lenni az embereknek, hogy egy peacemakeres ember is képes hatalmas dolgokat véghez vinni csak elhatározás kell és kitartás. Heti 3-4 alkalommal szoktam edzeni a férjem segítségével a börtön tornatermében.

Hogyan indult neki a versenynek?

Nagyon igazultam a versenyen, de az esélytelenek teljes nyugalmával indultam és sikerült nyernem. Nagyon jó érzés volt felállni a dobogó tetejére és bizonyítani magamnak, hogy képes vagyok rá és meg tudom csinálni. Ha lehetőségem lesz, még versenyen indulni nagyon szívesen képviselem a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönt és a BvOP-t is, akár csapatban akár egyénileg.

A résztvevőknek, és a díjazottaknak is gratulálunk! 

Fotó: Országgyűlési Őrség

Fotó: Országgyűlési Őrség

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció