Véradóbarát Munkahely lett a balassagyarmati börtön

Publikálva: 2016. november 28.

A Magyar Vöröskereszt első alkalommal adományozta a Véradóbarát Munkahely kitüntetést egy fegyháznak, amely nem más, mint a Balassagyarmati Fegyház és Börtön.

Fotó: Balassagyarmati Fegyház és Börtön

November 27-e a Véradók Napja Magyarországon. Ezen a napon a sokszoros véradókat, a véradóbarát munkahelyeket és a véradás ügyének támogatóit részesíti elismerésben a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. A fővárosban szervezett, központi véradó napi ünnepségen idén összesen hatvanan vehettek át elismerést, és a díjazottak között volt a Balassagyarmati Fegyház és Börtön is.

Fotó: BvOP

Az intézet élen jár a társadalmi szerepvállalásokban, így rendkívül elkötelezetten támogatja az olyan ügyet is, mint az önkéntes véradás szervezése. A Magyar Vöröskereszt úgy ítélte meg, hogy az elmúlt években megtett erőfeszítéseik, segítségnyújtásuk elismeréseként ítéli oda a balassagyarmati börtönnek a véradóbarát díjat. A Büntetés-végrehajtás és a Magyar Vöröskereszt közötti partnerség egyébként nem új keletű, 30 éve segíti egymást a két szervezet, amelyben olyan közös célok fogalmazódtak meg, mint az elítéltek társadalmi reintegrációjának elősegítése és bűnismétlési kockázatuk csökkentése.

Fotó: BvOP

 

 

Az balassagyarmati börtön hosszú évek óta, évente három alkalommal szervez véradást, ahol alkalmanként 25-30 véradó vesz részt az intézet és az Ipoly Cipőgyár Kft. dolgozói közül, így évente több mint 30 liter vér kerül az Országos Vérellátó Központba. 

Fotó: BvOPEgyébiránt a bv. intézet nem csak ezt az egy elismerést tudhatja magáénak, hiszen az eseményen a legmagasabb véradás számot elért véradókat is jutalmazták, amelyért Pro Vita díjat kaptak. Az idei díjazottak között van a Balassagyarmati Fegyház és Börtön egykori kiváló dolgozója, Pleva Gábor nyugalmazott büntetés-végrehajtási törzsőrmester is, aki élete folyamán összesen 124-szer adta vérét a jó ügy szolgálatában – ez összesen 50 liternyi vért jelent –, ezzel alkalmanként három, összesen 372 rászoruló ember életét tudta pozitívan befolyásolni, segíteni, megmenteni.

Fotó: BvOP

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció