Vissza az iskolapadba

Publikálva: 2017. október 27.

A tavalyi évben megtartott szakmunkásképző tanfolyam sikerére való tekintettel, az idén újra szakmára oktatja a fogvatartottakat a nyíregyházi börtön.

2017. szeptember 25-én ismét elindult a szobafestő-mázoló és tapétázó tanfolyam 7 fogvatartottal. A szakképzésben való részvétel követelménye 10 évfolyam megléte, vagy már valamilyen más szakma volt. A szakképzést a Nyíregyházi Szakképzési Centrummal együttműködve a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bencs László Szakközépiskola valósítja meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézetben. A képzés gyakorlati és elméleti tantárgyakból áll, melyet emelt óraszámban adnak le a tanfolyam résztvevőinek. A gyakorlati órákon az intézet állagmegóvását, javítását segítik a hallgatók. A tanfolyam elvégzésével a fogvatartottak nemzetközi szakma birtokába jutnak, így szabadulásuk után könnyebben jutnak munkához, ami a társadalomba történő reintegrációjukat segíti. A hallgatók a tanfolyam során az alapoktól (létrázás) a komolyabb műveletekig (glettelés), elméletekig (festékanyagok összetétele) szerzik meg a szakmához elengedhetetlenül szükséges tudást. A képzés befejezése jövő év júniusában várható.

Forrás: Sz.-Sz.-B. Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció