XIII. Dankó Pista Fesztivál fotókilállítás- képes történetek a szabadulásról

Publikálva: 2016. június 22.

„Ez már a szabadság” címmel fotókiállítás nyílt június 22-én a Szegedi Fegyház és Börtön kultúrtermében, az Adj Hangot Egyesület szervezésében. A XIII. Dankó Pista Fesztivál első rendezvényén Tikász Sándor bv. dandártábornok, intézetparancsnok elmondta, hogy a fesztivált az elmúlt 13 évben ötvennyolc alkalommal támogatták zenekarok, énekesek, színművészek.

Bozó Bea

A kiállítás megnyitóján főleg az intézet átmeneti csoportos elítéltjei voltak ott, hiszen közülük többen nemsokára szabadulnak.

Bozó Bea

Majd az Adj Hangot Egyesület képviselője, Drubina Kamilla és Horváth Márton mesélt a képekről. Nyolc egykori börtönlakó fényképezte tavaly a szabadulás utáni hétköznapokat, ebben profi fotósok segítették őket - szinte napi kapcsolatban voltak az alkotókkal.

Bozó Bea

Az idén év elejére rengeteg felvételből választották ki a szakemberek azokat a fényképeket, amelyeket az ország több börtönében és külső helyszíneken, civil közönségnek is bemutattak. Szeged mellett Budapesten, Pécsett, Egerben és Kaposváron is kiállításra került az a harmincöt fotó, amelyeket a szabadság ihletett.
A projekt célja, hogy a társadalmat érzékennyé tegye a börtönből szabadultak iránt, hiszen a személyes, képekben elmesélt történetek a benti és a kinti társadalom számára sok mondanivalót tartalmaznak.

Bozó Bea

Például azt, hogy börtönszerű körülményeket nemcsak a fegyintézetben tapasztalhat meg egy ember, hanem odakint is élhetnek át hasonló zárt világot.
A szegedi kiállítás kinti helyszíne volt április végén a városban a Grand Café, ahol sok fiatal nézte meg a képeket. A börtönkiállítás ennek a folytatása.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció