Zenetörténeti kitekintés a kultúra napja alkalmából

Publikálva: 2015. február 8.

Hrúz Dénes, a Dűvő együttes vezetője tanítványaival kalauzolta el a hallgatóságot a népzene történetébe a kultúra e fontos szeletének bemutatásával.

A magyar kultúra napját intézetünkben is rendszerint ünnepeljük a fogvatartottak körében. Ez alkalmat teremt arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk hagyományainknak, tárgyi és szellemi értékeinknek. Ilyen érték a népzene és hangszerei, melyeről Hrúz Dénes népzenész, zeneoktató és népzene gyűjtő, a Dűvő együttes vezetője, prímása beszélt a fogvatartottaknak. Hrúz Dénes, és az ifjú tanítványaiból alakult Salgó Zenekar számos elismerésben részesült, a zenekar oktatója állami elismerést is kapott hagyományápoló, értékteremtő munkásságáét.

Fotó: István Károlyné

A zenekar tagjai fiatal koruk ellenére egyenként is elismert népzenészek, akik ez alkalommal zeneileg is színesítették mesterük előadását. A történelmi Magyarország tájegységeinek zenei bemutatása mellett szólaltatták meg a tájegységre jellemző dallamokat, és szemléltették a hangszereket azok jellemzőinek és történetük bemutatása mellett. Ilyen hangszer volt a hegedű, a brácsa, a nagybőgő és a különös érdeklődésnek kitett tekerőlant is. A közel ötvenfős fogvatartotti hallgatóság különös figyelemmel hallgatta a színes megközelítésben megfogalmazott és bemutatott gondolatokat és hangszereket.
Köszönjük a méltó ünneplést!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció