A jó LaciBetyár és Éder Gabee Szombathelyen

Publikálva: 2016. november 10.

2016. november 8-án a magyar zenei világ "mulatós" részlegének két kiemelkedő személyisége látogatott el visszatérő vendégként a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

A jó LaciBetyár és Éder Gabee nagy sikerű koncertet adott a mintegy 160 főnyi fogvatartotti nézőseregnek, akik az ismert számokat, refréneket együtt énekelték az előadókkal. A páros számára nem volt ismeretlen a börtönközeg, hiszen két éve már jártak az intézetben.

Szombathelyi OBVI

Az előadás és azt követően az előadókkal történt beszélgetés segítette az intézet zeneszakkörének munkáját is.

Szombathelyi OBVI

A fellépők szakmai jó tanácsokkal segítettek a zenei tehetséggel rendelkező fogvatartottaknak, illetve felhívták a figyelmet  arra, hogy van kitörési pont és lehetőség a bűnelkövetők világából.

Az előadás végén a közönség nagy tapssal és az intézetet ábrázoló kerámiával köszönt el az előadóktól.

VGy

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció