A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ és a Büntetés-végrehajtás Központi Kórház szakmai megbeszélése

Publikálva: 2018. január 30.

„Az egyik legbiztosabb út a gyógyuláshoz az, ha segítséget nyújtunk másoknak.”
Bob Gass

[Fotó: Bv. Központi Kórház]

2018. január 29-én szakmai konzultációra érkezett a MH Egészségügyi Központ parancsnoka, Kun Szabó István vezérőrnagy és dr. Tamás Róbert orvos dandártábornok, orvos igazgató. Vezetőink kezdeményezésére a diszkusszió fő célja az volt, hogy a kórházban kezelt fogvatartottak különböző vizsgálatainak nagy részét az Egészségügyi Központban végeztethessük el.

[Fotó: Bv. Központi Kórház]
A vendégeket dr. Takács Valéria ny. bv.o. ezredes főigazgató főorvos és Joó László bv. ezredes, főigazgató-helyettes fogadta. A főigazgató főorvosnő egy rövid prezentációban ismertette a kórház felépítését, működését és a 2017. évi betegforgalmat, majd a vendégek meglátogatták az egészségügyi részlegeket, ahol megismerkedtek az intézményben folyó szakmai munkafolyamatokkal.

A szakmai megbeszélésen a főorvosnő elmagyarázta, hogy mekkora felelősség hárul a biztonsági felügyelőkre azzal, hogy napi szinten több fogvatartottat kell szállítani, őrizni a Budapesten lévő különböző civil egészségügyi intézményekbe. Ezzel kapcsolatban azt vetette fel, hogy nagy segítséget jelentene az intézmény munkájában, ha a legtöbb vizsgálatot az MH Egészségügyi Központban lehetne elvégeztetni.

[Fotó: Bv. Központi Kórház]
 A parancsnok válaszában elmondta, hogy hasonlóan a többi egészségügyi intézethez őket is érinti a képzett szakemberek hiánya, ennek ellenére keresni fogják azokat a megoldásokat, melyek mind a két intézmény számára a legoptimálisabb megoldást nyújtanák. A találkozón a vezetők egyeztették, hogy a már meglévő együttműködési megállapodást aktualizálják, és – lehetséges keretek között – az elvégezhető szakvizsgálatokat is felülvizsgálják.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció