A sírkőgyártás szépségei

Publikálva: 2018. május 18.

A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön fogvatartotti munkáltatása nagyon hasonló más bv. intézetekben alkalmazotthoz, azonban mi működtetünk egy sírkőgyártó üzemet is. A műhely a fogvatartottak ideiglenes foglalkoztatására jött létre három évvel ezelőtt, azonban a megrendelések nagy száma miatt, állandó munkáltatási helyszínként szerepet kapott intézetünk tevékenységei között.

Egy erős széllel érkezett vihar pusztított Sátoraljaújhelyen 2009-ben, ahol többek között a városi temető katonai része is erősen megrongálódott. Az intézet parancsnoka ekkor felkérést kapott a város vezetésétől, hogy fogvatartottak bevonásával segítsünk a területrendezésben. A kidőlt fák eltakarítása és a fű lekaszálása olyan jól sikerült, hogy az erősen megrongálódott beton fejfák – a lehetőségekhez mérten – helyreállítására is maradt idő. 

Egy későbbi – rekonstrukciós – pályázati kiírás miatt a megrongálódott fejfák cseréjére is sor kerülhetett, mely olyan jól sikerült, hogy az ezt követő években, rendszeresen indulhattunk hasonló pályázatokon, társult együttműködőként.

2015 szeptemberében történt az intézetünkben egy megbeszélés, mely a pályázati lehetőségek, és a fogvatartottak munkaerőpiaci felhasználása témában zajlott. A megbeszélést követően pályázatot adtunk be egy, a Honvédelmi Minisztériumnál kiírt pályázatra, hadisírok gondozása, állagmegóvása tárgyában, mivel az intézetnél abban az időben befejeződött egy parkgondozó képzés, gyakorlati helyet igényelt, valamint korábbi temetői gyakorlati megvalósításaink sikeresek voltak.

A Honvédelmi Minisztérium pályázata és az intézet fogvatartottjainak munkája sok hadisír gondozót  elgondolkodtatott, így készítettünk sírköveket Debrecen térségébe, de Vácra is az elmúlt években.

A Minisztérium tavalyi évben kiírt pályázatán Sátoraljaújhely Önkormányzata is indult, ahol nem kisebb célt tűztek ki, mint a sátoraljaújhelyi hősök temetőjében levő összes fejfa cseréjét. Természetesen a jól bevált együttműködést szem előtt tartva, ismét számítottak intézetünk fogvatartottjainak munkájára is.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Az eltelt évben sorban öntöttük és gravíroztuk a fejfákat, és a "sírkőüzem" állandó munkahely lett intézetünkben. 

A tavalyi évben elkészült az 1000. fejfa. Az idén szeptemberig 1500 sírkövet kell kiöntenünk, és az elhunyt katona nevével gravíroznunk, melyből újabb 700 már elkészült, és ebből 312 kihelyezésre is került. 

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A műhely a fogvatartottak számára is többet jelent egy egyszerű munkahelynél, így emlékeznek:

"A sírkőkészítés elsajátítása közben egy újabb szakmai kihívásnak kellett megfelelni, amit festő szakmunkásként örömmel végeztem el. Egyrészt a munkafolyamatot, precíz odafigyeléssel, az anyagok és adalékok megfelelő arányban történő bedolgozásával kell elvégeznünk. Másrészt pedig örülök annak, hogy mi is hozzájárulhatunk az elesett katonák emlékére állított sírkövek megőrzéséhez, ami maradandó emlék marad számomra és az utókor számára is."

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

"A háziműhelyben történő sírkőkészítés egy elég fontos dolog számomra, hisz itt a szakmán belüli dolgokat is elsajátít az ember, ezen felül pedig a jövő nemzedékének is hagyunk emléket, ezzel tisztelegve az elesett katonák előtt."

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

"A munka elvégzése odafigyelést és precizitást igényel, de közben van idő elgondolkodni az élet dolgain is. Nagyon furcsa volt, amikor a saját nevemet, illetve a műhelyvezető nevét viselő katona nevét és elhalálozásának évét kellett felgravírozni egy-egy fejfára. Ekkor eszembe jutott, hogy mi is fontos az életemben."

"Örülök, hogy itt dolgozhatok, mivel a kőműves szakmámat gyakorolhatom. Furcsa azért a fejfákat készíteni, mivel a nagyapám is abban az időben halt meg, és háborúban harcolt ő is. Elgondolkodom néha, hogy mennyien elestek a semmiért"

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció