A zene személyiségformáló ereje

Publikálva: 2015. március 27.

A Belügyminisztérium bűnmegelőzési pályázatán az intézet a „Lélekvonat” című nyertes projektjével jelentős támogatáshoz jutott, amelynek segítségével lehetőség nyílt a fogvatartottak körében zenecsoport foglalkozások elindítására.

A zenecsoport foglalkozásokat kétheti rendszerességgel 3 órában tartják a szakemberek 10-15 fogvatartott bevonásával.
A zenecsoport segít azoknak az elítélteknek, akik hátrányos helyzetük, szociokulturális hátterük, vagy akár kisebbrendűségi komplexusaik miatt nehezen fejezik ki érzelmeiket, nehezen öntik szavakba gondjaikat, problémáikat.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

A zene fogvatartottak körében is nagyon fontos szerepet játszik a mindennapokban, egyrészt csoportformáló erőként, másrészt a hangszeres játék különböző formációinak létrehozása szintjén.
A program eszközként használja a zenét vagy a zenei elemeket (hang, ritmus, dallam, harmónia, dinamika) a résztvevők lelki, érzelmi, testi és személyes problémái csökkentése, illetve megszüntetése érdekében.
A részvétel nem igényel előzetes ismereteket, vagy hangszeres tudást, emellett érzések által vezérelt megvalósulása egyedi és egyéni, ezért nem rejti magában a kudarc lehetőségét.
A zenecsoport magában foglalja a közös éneklést a csoportvezetők hangszeres kíséretével, mondókák, népdalok tanulását.
A foglalkozások fejlesztik a résztvevők kommunikációs képességét, a kreativitást, az önkifejezés, a koncentrációt, a tanulási képességeket, elősegítik az egyéni motivációk megtalálását.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

A projekt megvalósítói a zenecsoportban résztvevő rabok esetében a meglévő szocializációs hiányok kompenzálását, a személyiség pozitív irányba történő befolyásolását, az elszenvedett sérelmek oldását, valamint a kommunikációs készség fejlesztését, mint várható hatást prognosztizálják.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció