Az MRK Családi napon jártunk

Publikálva: 2015. június 9.

A Magyar Rendvédelmi Kar 2015. június 5-én és 6-án rendezte meg az I. Családi napját, amelynek a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola adott helyszínt.

A rendezvény célja az volt, hogy a rendvédelemhez tartozó, egymással együttműködő szervezetek betekintést kapjanak egymás munkájába, megismerhessék egymás felszereléseit, technikáit. Fontos szempont volt továbbá a közösség erősítése, valamint az is, hogy  a családok szórakoztató programokon vehessenek részt.

A kétnapos rendezvényen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet dolgozói és családtagjaik is nagy létszámmal vettek részt.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

A családtagok szórakoztatására színes programok adtak lehetőséget, melyhez intézetünk technikájának bemutatása is hozzájárult. Gépjárműveinket a látogatók nagy érdeklődéssel tekintették meg. 

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

A tecnikai bemutatón túl a rendezvényt színesítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet Jiu-Jitsu csapatának bemutatója, valamint a szolgálati kutyavazető állomány munkájával is megismerkedhettek az érdeklődők. 

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Hatalmas sikere volt a fiatalkorú fogvatartottak bevonásával folyó vakvezető kölyökkutya nevelő programnak. A képzésben résztvevő kutyusok főleg a gyermekek körében voltak népszerűek.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

A rendezvény sportversenyein a Szegedi Fegyház és Börtön, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön és a Tiszalöki Országos Bv. Intézet mellett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet kispályás labdarúgó- és horgászcsapata is elindult.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Bízunk benne, hogy városunkban jövőre ismét megrendezik majd a rendvédelem családi napját!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció