Az országban egyedülálló jóvátételi program

Publikálva: 2016. december 23.

Kórházi ágyak és szekrények renoválása a jóvátétel jegyében

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Kórházzal 2012. február 6-án kötött együttműködési megállapodást a fogvatartottak közérdekű önkéntes tevékenységének resztoratív, társadalmi jóvátételi és reintegrációs célú szervezésére. Ezen együttműködés keretein belül az intézetben elhelyezett elítéltek több alkalommal részt vettek a kórház parkjainak rendezésében (takarítás, rendezés, lomb összeszedése).

A jogintézmény megszűnését követően is fennmaradt a kórházzal való együttműködés. A fogvatartottak reintegrációját szem előtt tartva, azt elősegítően, lehetőséget adva az elítéltek jóvátételi programban való részvételére az intézet továbbra is szervezett az igények alapján önkéntes társadalmi jóvátételi és reintegrációs célú tevékenységet.

Tekintettel az együttműködés társadalmi jóvátételi eredményeire, a 2012-ben kötött együttműködési megállapodást most december 22-én újították meg, amelyet Csiba Gábor főigazgató főorvos, valamint az intézet parancsnoka Joó László bv. ezredes írt alá.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Az aláírás napján, ünnepélyes keretek között – a jóvátételi tevékenység keretében, az elítéltek által végzett munka eredményeként –  adták át azt 10 kórtermi ágyat és azt a 15 kórtermi szekrényt, amelynek felújítását, festését 8 elítélt végezte el egy hónappal korábban.

A program még koránt sem ért véget: még az idén összesen mintegy 30 ágy és szekrény megújítását vállalták el a fogvatartottak, amelyek egytől-egyig megújulva kerülnek vissza a kórház kórtermeibe az év végéig. A felújítási munkára a fogvatartottak önkéntesen jelentkeztek, szabadidejükben varázsolják szebbé az ágyakat, szekrényeket. Ezzel is hozzájárulva a kórházban ápolt betegek kényelméhez, otthonosabb környezetben való gyógyulásukhoz.

A sikeres együttműködés eredményeképpen a jövőben közel 300 ágyat és szekrényt újítanak fel még az elítéltek.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció