Börtönszínház: Második alkalommal találkoztak az ország legjobb társulatai

Publikálva: 2016. augusztus 19.

A József Attila Színház adott otthont a II. Országos Börtönszínházi Találkozónak, 2016. augusztus 12.-én. A döntőben öt büntetés-végrehajtási intézet társulata szállt versenybe az elsőségért. Mindegyik csapat rendkívül színvonalas, szórakoztató produkcióval készült, a szakmai zsűri a Szombathelyi Országos Bv. Intézet darabját választotta legjobbnak.

Idén második alkalommal szervezték meg az Országos Börtönszínházi Találkozót. A megmérettetésre szinte az ország összes büntetés-végrehajtási intézete csatlakozott, összesen 21 intézet fogvatartottjai készültek, próbáltak, szöveget tanultak, többen munka mellett, szabadidejükben hódoltak hobbijuknak, a színjátszásnak. Sokan hivatásos színészekhez hasonlatos profizmussal álltak a világot jelentő deszkákra, mondták a monológokat, formálták a karaktereket, vidám pillanatokat szerezve a közönségnek.

Forrás: Pálhalmai Országos BV. Intézet
A regionális selejtezők továbbjutói léphettek fel a József Attila színházban, összesen öt bv. intézet mutathatta be darabját a döntőben. Az Állampusztai Országos Bv. Intézet egy Kéri Ferenc művel, a Lopótök, avagy a Mari nem olyan című darabbal indult, a Pálhalmai Országos Bv. Intézet Szép Ernő Májusát vitte színpadra, a Tiszalöki Országos Bv. Intézet a Lúdas Matyival szerepelt, a Szombathelyi Országos Bv. Intézet a Szerepcsere című produkciójával készült, míg a Váci Fegyház és  Börtön Petőfi Sándor komikus eposzát, A helység kalapácsát dolgozta fel.

Forrás: Pálhalmai Országos BV. Intézet
A zsűri a szombathelyi társulatát választotta a legjobbnak, akik humorban bővelkedő darabjukat külön a versenyre írták és számtalanszor megnevettették a nagyérdeműt.

Forrás: Pálhalmai Országos BV. Intézet

A többi csapat sem maradt elismerés nélkül, hiszen több kategóriában különdíjakat adtak át: A legjobb díszletért a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet-, a Pálhalmai Országos Bv. Intézet a legjobb adaptációért és a legjobb rendezésért-, a legjobb főszereplő a Szombathelyi Országos Bv. Intézet Gedeont megformáló fogvatartottja-, a legjobb mellékszereplő a Lopótök, avagy a Mari nem olyan Mamája-, az egyedi látványért a Váci Fegyház és Börtön vehetett át elismerést. Két év múlva ismét megrendezik a rangos színházi seregszemlét, a kitűzött cél nem kisebb, mint hogy megnyerjük a versenyt!

Forrás: Pálhalmai Országos BV. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció