Egészségnapi rendezvény

Publikálva: 2017. október 31.

Idén, a tavalyi alkalomhoz hasonlóan ismét megrendeztük az intézetben a testi-lelki egészség megőrzését hangsúlyozó Egészségnapot.

Az egészségügyi és pszichológiai szakterület szervezésében megrendezett egészségnapon kollégáink idén is különböző egészségügyi szűrővizsgálatokon vehettek részt, egészségügyi tájékoztatók közül szemezgethettek. Aki kíváncsi volt, játékos, gyorsan kitölthető személyiségtesztek segítségével önismeretét is erősíthette. 

Forrás: Szombathelyi OBVI

Az egészségnap keretében színvonalas előadást hallgathattunk meg az egészségmegőrzésről és a jógáról, amelyet gyakorlati bemutató gazdagított. Kollégánk szíves felajánlásának köszönhetően az érdeklődők saját egészségük megőrzéséhez egy-egy ajándék alma elfogyasztásával járulhattak hozzá.

Forrás: Szombathelyi OBVI

A program szervezésekor célul tűztük ki, hogy minden alkalommal újabb és újabb technikákat, módszereket keressünk és ismertessünk meg munkatársainkkal annak érdekében, hogy mindenki megtalálja az alkatának és személyiségének leginkább megfelelőt. Szeretettel és elfogadással forduljon önmaga és a külvilág felé, megteremtve ezáltal egy boldogabb és kiegyensúlyozottabb élet lehetőségét.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció