Egészségügyi szűrés a tököli Summerfest Fesztiválon

Publikálva: 2017. augusztus 15.

"Az egyik legbiztosabb út a gyógyuláshoz az, ha segítséget nyújtunk másoknak." (Bob Gass)

 Idén nyáron kórházunk vezetői, Dr. Takács Valéria ny. bv. o. ezredes, főigazgató főorvos és Lakatos Viktor bv. alezredes, főigazgató-helyettes előzetes egyeztetést követően találkoztak Tököl város polgármesterével, akivel együttműködést kötöttek.

Forrás: Központi Kórház

A kontraktusnak megfelelően az augusztus 13-20. között tartott Summerfest Fesztiválon már a kórház egészségügyi szakápolói is jelen voltak, és a rendezvényre kilátogatók körében különböző szűréseket végeztek. Az akciónknak nagy sikere volt – örömmel tapasztaltuk, hogy nemcsak az idősebb korosztály, hanem a fiatalabbak, sőt a tinik érdeklődését is felkeltette, akik bátran ültek le vérnyomást, vércukorszintet méretni. Nagy figyelemmel kísérték dietetikusunk táplálkozási tanácsadását is.

Forrás: Központi Kórház

Minden résztvevő kapott egy tájékoztatót arról is, hogyan lehet jelentkezni a büntetés-végrehajtáshoz különböző munkakörökbe, így toborzási tevékenységet is végeztünk a fesztivál ideje alatt. Számunkra ez azért volt fontos, mert régiónkban sajnos elég sok családban van munkanélküli, vagy iskoláját frissen végzett családtag, aki nem tudott elhelyezkedni. Bízunk benne, hogy sikerült kedvet, bátorságot adni ezeknek az embereknek, és hamarosan akár kollégaként is üdvözölhetjük őket.

Forrás: Központi Kórház

A fesztivál végén mindkét fél sikernek könyvelhette el részvételünket. Reméljük, hogy jövőre újra itt találkozhatunk.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció