Együttműködési megállapodás a Szombathelyi Egyházmegyével

Publikálva: 2016. február 10.

Hosszútávú együttműködési megállapodást írt alá Dr. Veres András megyéspüspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, és Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok, parancsnok február 10-én a Püspöki Palota konferencia termében.

Gondos előkészítést követően, nagy sajtónyilvánosság mellett került sor az együttműködés megkötésére az egyházmegye és a börtön között, amely széles körben öleli fel a fogvatartottak lelki gondozását, felkarolását, segítését, ezáltal a társadalomba történő visszavezetését, beilleszkedését szabadulásukat követően.

Forrás: 112 Press Hírügynökség
Az aláírásra Püspök Úr meghívását követően, az impozáns Püspöki Palota konferenciatermében került sor, amely méltó környezetet biztosított az ünnepi alkalomhoz. Az esemény éppen hamvazószerda napjára, a nagyböjti időszak első napjára esett.

112 Press Hírügynökség
Elsőként Püspök Úr szólt a megjelentekhez. Köszöntötte a résztvevőket, majd méltatta a megállapodás fontosságát és időszerűségét. Kiemelte a börtönlelkészi szolgálat szükségességét a börtönökben, és kihangsúlyozta, hogy egy ilyen nagy létszámú börtönben, mint amilyen a szombathelyi, egy kisebb településnyi ember lelki gondozása a feladat. Püspök Úr kiemelte még, hogy minden évben eleget tesz a szombathelyi börtön meghívásának, és a karácsonyi szentmisét személyesen celebrálja a fogvatartottak és a személyi állomány részére.

Forrás: Szombathely

Megemlítette hogy örömmel látja, a börtön kápolna egyre szépül, fogvatartotti munkával készültek el a stációk, az üvegfreskók, a fali festmények.
Elmondta, karácsonykor olyan ajándékkal érkezett a fogvatartottakhoz, hogy a börtönkápolna ajtaját irgalmasság kapujává nyilvánította, amelyből csak egy további van a városban, a Székesegyház bronzbetétes kapuja, amelyet decemberben szentelt fel püspök úr.

Forrás: 112 Press Hírügynökség
Ezt követően Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok parancsnok szólt a megjelentekhez. Hangsúlyozta, hogy a reintegrációs tisztek munkája mellett, nagy segítséget jelent a civil szervezetek bevonása a fogvatartottak nevelése, lelki gondozása terén. Ebben igen fontos szerepet játszanak a börtönlelkészek, és immár egy felszentelt főállású pap, Angelico atya, aki lelkes odaadással szervezi a fogvatartottak falon belüli lelki életét. Rendszeres szentmisékkel, gyóntatással, áldoztatással, kis és nagycsoportos lelki foglalkozásokkal teszi ezt. Kiemelte ő is, hogy a közel 1400 fős, immár legnagyobb befogadóképességű szombathelyi börtönben nagy szükség van erre a fajta gondozásra is, főként, hogy már női fogvatartottak is vannak a börtönben, és náluk talán erősebb igény is van erre.

Forrás: 112 Press Hírügynökség
Kiemelte az együttműködés azon pontját, hogy a Püspök Úr által fenntartott Brenner János Általános Iskola és Gimnázium tanulói számára, mint ahogy ez már gyakorlat más iskolákban is, bűnmegelőzési célú előadásokat, és igen népszerű kutyás bemutatót is tart majd az intézet a rendőrség ilyen irányú munkája mellett.

Forrás: 112 Press Hírügynökség
A gyakorlati megvalósulásról Stift Zoltán atya beszélt, aki azt emelte ki, egy fogvatartott számára a társadalom üzenete az, hogy nincs rá szükség, nem fontos, legalábbis egy időre. Ilyenkor adhat egy vigaszszálat a hit, amikor olyan választ kaphat ebben a nehéz helyzetben, hogy mégis van valaki, akinek fontos, és ez az Isten. Erős várat, támaszt nyújthat ebben a helyzetben a hit, amellyel újra érezheti értékét, fontosságát, azt hogy mégis szükség van őrá. Ez a kapaszkodás adhat segítséget majd aztán a szabadulás utáni élethez.

Forrás: 112 Press Hírügynökség

A hozzászólásokat követően aláírásával szentesítette a megállapodásról szóló dokumentumot  a szombathelyi egyházmegye és a börtön első embere, majd kézfogással erősítették meg a fogvatartottak érdekében kialakult közös szándékot, amely a gyakorlatban már szép eredményeket mutat.

 

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció