Elismerést vehetett át Horváth Zsolt vezető reintegrációs tiszt

Publikálva: 2016. június 6.

Horváth Zsolt c. bv. százados kollégánknak, a Szombathelyi Országos Bv. Intézet vezető reintegrációs tisztjének, Magyarország belügyminisztere kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül karóra emléktárgyat adományozott, amelyet Csóti András bv. altábornagytól vehetett át június 3-án.

Pedagógusnap alkalmából elismerésben részesültek a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó kollégák a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjának budapesti objektumában június 3-án.

Forrás: BVOP
Az ünnepséget Csóti András bv. altábornagy, országos parancsnok nyitotta meg, majd a megjelenteket Farsang Tamás bv. ezredes, a BVOTRK továbbképzési és rehabilitációs igazgatóhelyettese köszöntötte.

Forrás: BVOP
Nemcsák Károly Jászai Mari díjas színművész, érdemes művész Simon István "Nem elég" című költeményét szavalta el az ünnepelteknek és a megjelent vendégeknek, amelyet Szabó Zoltán bv. ezredes, a BVOTRK igazgatójának köszöntő beszéde követett. Az ünnepi rendezvény zárásaként a résztvevők állófogadáson vettek részt, amelyen Csóti András bv. altábornagy mondott ünnepi pohárköszöntőt.

Forrás: BVOP
Horváth Zsolt c. bv. százados 2000. január 3-án került a Vas Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági osztályára biztonsági felügyelő beosztásba. 2001. január 1-től segédelőadó, majd szociális segédelőadói feladatokat látott el.

Forrás: BVOP

2007. szeptember 1-től előbb nevelőként, majd 2008. szeptember 1-től vezetői reintegrációs tisztként szolgál. Szolgálatellátása során kiemelt figyelmet fordít a munkavégzéssel kapcsolatos előírások betartására, jól felkészült, problémamegoldó képessége példamutató. A férőhelybővítési program során felmerült feladatokat nagy odafigyeléssel és hivatástudattal hajtotta végre. Aktivitása a munkakörén kívül eső feladatok vállalásában is kitűnik. Szakmai munkája elismeréseként hatszor részesült intézetparancsnoki elismerésben.

Forrás: Szombathely

Ezúttal egy Seiko óra jutalomban részesült, amelyhez szívből gratulálunk!


 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció