Évértékelő megbeszélés

Publikálva: 2016. december 29.

A kaposvári börtönben találkoztak a megyei és fegyveres társszervek vezetői a már hagyományosnak tekinthető évértékelő megbeszélésen 2016. december 29-én.

Az ülést Nagy István bv. ezredes, intézetparancsnok nyitotta meg, köszöntőjében kiemelte a résztvevő szervek hatékony együttműködésének fontosságát. A továbbiakban a jelenlévő vezetők – elsősorban a közös kapcsolódási pontokra fókuszálva – összegezték az elmúlt időszakban elvégzett legfontosabb feladatokat, továbbá a következő év főbb célkitűzéseit. 

Forrás: SMBV Intézet

Ezen belül szó esett például a büntetés-végrehajtást érintő legfontosabb jogszabályi módosításokról, kiemelten az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti panasz, illetve kártalanítási eljárásról és a szabálysértési törvény változásáról is.

Forrás: SMBV Intézet

A résztvevők hallhattak a megye bűnügyi mutatóiról, a migrációs feladatok végrehajtásáról, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési módszereiről, a kaposvári toborzó és érdekvédelmi központ működéséről, a katonai bűncselekmények éves alakulásáról, a kéményseprő-ipari közszolgáltatás katasztrófavédelmi feladatairól, továbbá a Nemzetvédelmi Szolgálat megyei tapasztalatairól.

Az együttműködés következő állomásaként a megyei rendőrkapitány kezdeményezésére január első hetében szakmai egyeztetés lesz a szabálysértési törvény módosítása miatti közös eljárásmódok áttekintéséről.

 

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció