Forradalmi vetélkedők alegységeinkben

Publikálva: 2017. március 16.

Interaktív műveltségi vetélkedőt szerveztek a fogvatartottaknak a Pannon Oktatási Központ tanárai a március 15-ét, nemzeti ünnepünket megelőző napokban a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet alegységeiben, Mélykúton, Bernátkúton és Sándorházán. Ezen a versenyen nem csak a győztesek kaptak jutalmat; minden résztvevő tollal, egy szelet csokival, élményekkel és hasznos ismeretekkel gazdagodott.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

„Ez a másfél óra olyan volt, mintha nem is börtönben lennék” - jegyezte meg az egyik csapat tagja a verseny végeztével, ami nem is jelezhetné jobban azt, hogy remek programon vehettek részt a fogvatartottak. Igaza volt, csak úgy repült az idő, a változatos és különböző nehézségű március 15-i eseménykehez kapcsolódó kérdések csak úgy cikáztak, születtek parádés megfejtések, és olyanok is voltak, akik a szerencsére bízták és tippeltek. A játékmenet a következő volt: Először is a jelentkező csapatoknak csapatnevet kellett választaniuk így az ünnephez köthető neveket találtak ki, például, „márciusi ifjak”, „kokárda”, „piros-fehér-zöldek”. A kivetítőn különféle kategóriákat láttak és egyre nehezebb kérdések közül választhattak, ha helyes választ adtak a kérdésekre, akkor megkapták a pontszámot, melyet átvehettek egy kokárdát ábrázoló kép formájában. Miután minden kérdés elfogyott, összeszámolták a képeken látható pontokat és a legtöbbet összegyűjtő csapat nyerte meg a vetélkedőt. A tanárokat és a segítőket szépen, kreatívan, ünnepi hangulatba öltöztetett termek várták és voltak olyan csapatok, akik dalra fakadtak és a forradalomhoz kapcsolódó népdalt énekeltek.

Forrás: Pálhalmai Orszáos Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Pálhalmai Orszáos Büntetés-végrehajtási Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció