Intézetünkben tanácskozott a Somogy Megyei Védelmi Bizottság

Publikálva: 2016. november 22.

A Somogy Megyei Védelmi Bizottság őszi ülésének Nagy István bv. ezredes, intézetparancsnok meghívására ezúttal a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet adott otthont 2016. november 22-én.
A résztvevők az intézetet is megtekintették.

Dr. Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnöke nyitotta meg  az ülést, majd köszöntötte Bíró Norbertet, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökét, Vetési Bernadett regionális főigazgatót, valamint a megjelent Somogy megyei és regionális szervek vezetőit.

Forrás: SMBVI

Ezt követően Fehér Gábor alezredes, a bizottság titkára beszámolt a 2016-ban végzett védelmi igazgatási tevékenységről és a következő évre tervezett főbb feladatokról.

Forrás: SM Kormányhivatal

A Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása után a helyi védelmi bizottságok beszámolói következtek. Az ülésen áttekintett témák között szerepelt a téli rendkívüli időjárási helyzetre történő felkészülés, az ideiglenes biztonsági határzárral kapcsolatban elvégzett és folyamatban lévő feladatok áttekintése, továbbá a kéményseprő-ipari közszolgáltatás katasztrófavédelmi feladatai.

Forrás: SM Kormányhivatal

Szó esett a nem közművel összegyűjtött szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról, valamint a vízügyi ellenőrzésekről és a veszélyes anyagok vasúti szállításának megyei tapasztalatairól.

Forrás: SMBVI

 A tanácskozáson a szerződéses állomány toborzásáról és az Önkéntes Tartalékos Rendszerről, valamint a HM Védelmi Hivatal átszervezéséről is beszámoltak.

A tanácskozás zárásaként Nagy István bv. ezredes, intézetparancsnok röviden bemutatta az kaposvári börtönben folyó szakmai munkát, majd a részvevők megtekintették az intézetet.

Forrás: SMBVI

 

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció